Leleplezte a tiszás trükköt.
Vona Gábor, a Második Reformkor párt elnöke szerdán délelőtt a közösségi oldalán reagált Magyar Péter újévi videójára, melyben Magyar arról beszélt: előrehozott választásokat szeretne 2025-ben.
Mivel Vona rutinos jobboldali politikus (ő is Orbán Viktor polgári köréből jön, ahogy Magyar is húsz éven keresztül a Fideszben szocializálódott), így hitelesen tudja leleplezni egy másik jobboldali politikus átverős trükkjeit.
Vona Gábor posztját változtatás nélkül idézzük a politikus Facebook-oldaláról:
Miért akar Magyar Péter előrehozott választást?
1. Tényleg akar? Nem. Nem akarja, mert tudja, hogy a Tisza még nem lenne képes felállni egy országgyűlési választásra, különösen a mindent eldöntő 106 egyéni választókerületben. Egyelőre ez még most is one-man-show.
2. Akkor miért jelentette be, ha tényleg nem akarja? Mert a Fidesz készülhet ilyenre (erre pedig költségvetési számok is utalnak) és ő éppen ezt akarja megakadályozni.
3. Azzal akadályozza meg, hogy bejelenti? Igen. Ismeri Orbánt és tudja, hogy a kormányfő soha nem szereti azt csinálni, amit más diktál neki. Azt vereségnek, gyengeségnek élné meg, és ő csak azért sem úgy csinálja. Ezért ez a fura “bejelentem, mert nem nagyon akarom” akció Magyar részéről. Ez egy preventív akció volt. A valódi és rejtett cél éppen az ellenkezője annak, mint amit a felszínen, szó szerint üzen.
4. Akkor ez most jó lépés volt Magyar Pétertől? Igen. Ha a Fidesz tényleg erre készül, jó lépés volt, mert a választás a helyi választókerületekben dől el és erre az újellenzék még nem készült fel. Bármennyire is jó lenne már idén megszabadulni a Fidesz-kormánytól, erre még nem elég erős az újellenzék. Magyar Péternek valamit lépnie kellett.
5. És mit lép erre a Fidesz? Ezt nem tudni. Nehéz Orbán fejébe belelátni, meg talán jobb is, ha nem ezzel indul az új esztendő… De ha a gazdasági és politikai folyamatok továbbra sem kedveznek nekik, eljöhet ilyen pillanat, hiszen a Fidesz bármikor készen áll egy országgyűlési megmérettetésre, viszont az idő nem neki dolgozik. A helyzet tehát nagyon komoly. A rendszerváltás múlhat rajta. Ezért a Második Reformkor elnökeként azt mondom, amit az óévben is mondtam, és amit a 2RK tesz már hónapok óta, hogy a koncentráljunk a választókerületekre! Keressük meg a legjobb rendszerváltó jelölteket! Mi több tucat választókerületben már most készen állunk.
🟡 Boldog új évet!
.
.
Kapcsolódó cikkünk:
Jakab Péter szöveg helyett utcai nyomásgyakorlást vár Magyar Pétertől az előrehozott választásért
.