Jakab Péter szöveg helyett utcai nyomásgyakorlást vár Magyar Pétertől az előrehozott választásért

Napi négy műtermi pózolós fotótól ugyanis nem fogja feloszlatni magát a Parlament, azért tenni kell.

Jakab Péter, a Nép Pártján elnöke szerint ha Magyar Péter komolyan gondolja az előrehozott választásokat, akkor az utca erejével kell nyomást gyakorolni Orbánékra.

Jakab Péter szerdai nyílt levelét a közösségi oldaláról idézzük alább:

Tisztelt Elnök úr!

Örömmel hallom, hogy újévi beszédében végre ugyanazt követeli, amit én. Előrehozott választást! Hónapok óta ostromlom önt, mint a legerősebb ellenzéki párt vezetőjét, hogy ne várjunk 2026-ig, mert a népnek nincs se pénze, se egészsége, se ideje kivárni a soron következő választást.

Örülök, hogy végre ön is belátja ezt, és új választást követel. Ahogy azt már jeleztem ön felé – de nyilván ön is tisztában van ezzel – ahhoz, hogy előrehozott választás legyen, fel kell oszlatni a parlamentet, amit vagy az úgynevezett köztársasági elnök kezdeményezhet vagy országgyűlési képviselő.

Korábban is felajánlottam önnek, hogy – amennyiben a Tisza biztosítja az utca erejét – képviselőként kezdeményezem a parlament feloszlatását, s ezzel az előrehozott választás kiírását. Az utca ereje ahhoz kell, hogy a parlament több mint fele – nem kell hozzá kétharmad – ezt meg is szavazza. A felajánlásomat ön tavaly szeptemberben elutasította.

Most, hogy megváltozott az álláspontja, újra kérdezem: hajlandó-e végre együttműködni velem az előrehozott választásért? Azért, hogy az új választást ne csak kiharcoljuk, de meg is tudjuk nyerni, hajlandó-e megváltoztatni az álláspontját az ellenzéki összefogásról is? A jelenlegi választási rendszerben ugyanis csak akkor tudunk nyerni, ha a Fidesz jelöltjével egy közös ellenzéki jelölt száll szembe. Nem kell szeretni egymást, de össze kell dolgozni a rendszerváltás érdekében! Ha összefogunk, győzhetünk! Ha széthúzunk, vesztettünk!

Várom mielőbbi válaszát!

Jakab Péter, a Nép Pártján elnöke

Kapcsolódó cikkünk:

Vona Gábor szerint dehogy akar előrehozott választást Magyar Péter, mindez csak átverés

.

Valódi Hírek