Gépjármű biztosítás: árak és egyéb hasznos tudnivalók

A gépjármű tulajdonosokban évről-évre felmerül a kérdés, hogy mennyibe fog kerülni a következő esztendőben a biztosítás. Akinek sajátja van, annak érdemes tisztában lennie azzal, hogy mik az aktuális szabályozások, lehetőségek, hogyan alakulnak az árak és mikor érdemes váltani, új szerződést kötni. Ahhoz, hogy tudatosan válasszunk, fontos tisztában lennünk a biztosító társaságok szolgáltatásaival, csomagjaival, ajánlataival.

Az alábbi írásunkban összegyűjtöttünk néhány hasznos tudnivalót, amelyek hatással lehetnek a döntésre. Kiderül, hogy milyen tényezők befolyásolják az éves díjakat.

A gépjármű biztosítás: kötelező felelősségbiztosítás

Egy autó, kisteherautó, motorkerékpár vagy egyéb jármű esetében az első és legfontosabb a kötelezőbiztosítás, azaz a kgfb megkötése. Ennek célja, hogy minden esetben fedezni tudjuk a másnak okozott károkat. Ahogy a nevéből is látszik, mindenkinek kötelezően meg kell kötnie, mindegy, hogy milyen gépjárműről van szó. Lehet az egy robogó, utánfutó vagy éppen lakókocsi, ezek sem maradhatnak ki a felsorolásból. Amennyiben nem rendelkezünk vele, mégis közúti forgalomban veszünk részt komoly bírságokra számíthatunk. A kérdés már csak az, hogy mekkora összeget kell befizetni. Ez sok mindentől függ, hiszen a díjakra hatással van többek között a gépjármű évjárata, mérete, a teljesítménye, a fogyasztása, de még a tulajdonos tapasztalata is. Ezért is érdemes tisztában lenni a gépjármű biztosítás árakkal, hogy ne érjen bennünket meglepetés. Hiába kérdezzük meg mástól, hogy ő mennyit fizet, nekünk akár kétszer vagy háromszor annyit is számolhatnak.

Akár használt autóról, akár új járműről van szó, a kötelező biztosítást még az előtt meg kell kötni, mielőtt forgalomba mennénk vele. Ha átírásról vagy vásárlásról van szó, akkor előfordulhat, hogy a gépjármű tulajdonosa és az üzembentartó személye nem azonos, akkor kizárólag utóbbi kötheti meg a biztosítást. Ez főleg lízingelt autók esetében fordulhat elő, ahol a biztosítónak különösen fontos.

Baleset esetén a biztosítási fedezet dolog kár esetében 1,3 millió euróig terjedhet, személyi sérülés esetén pedig 6 millió euróig. A kgfb esetében viszont vannak korlátok, amikkel nem árt tisztában lenni. Amennyiben probléma adódik, akkor a biztosítás bár téríti a költséget, az olyan károkat nem fedezi, mint a kidőlt fa vagy az ismeretlen személy által okozott károk.

Mire jó a casco?

Sok autó esetében bár fizetünk kgfb-t, úgy gondoljuk, hogy ennyi bőven elég. Amíg valaki nem szembesül ennek korlátaival, amíg nem ér minket nagyobb kár, addig fogalmunk sincs, hogy mennyit jelent egy plusz biztosítás. Egy kidőlt fa, egy kisebb jégkár, egy villámlás, esetleg a lopás pont olyan események, amelyekre a kötelező biztosítás nem fizet. Akkor is bajban lennénk, ha mi okozzuk a kárt parkolás vagy közlekedési baleset során és nincs casco biztosításunk.

Gyakori eset, amikor a kárt egy ismeretlen személy okozza, meghúzzák az autónkat, letörik a visszapillantó tükröt, a kárrendezésbe a kárt okozót nem lehet bevonni. Ennek ellenére a casco fedezetet nyújt, így nem saját zsebből kell fizetni a javítást. De, hogy mi a kettő közötti kapcsolat? Ha egyszerűen akarunk fogalmazni, akkor a két biztosítás együtt, komplex védelmet nyújt az autónk számára. Bár mivel csak az egyiket kötelező megkötni, így utóbbi az opcionális választási lehetőség miatt sokszor elhanyagolttá válik.

Egyedül akkor kötelező casco-t kötni, ha hitelből vásárolunk autót vagy lízingeljük azt, hiszen a finanszírozó bank előírja, hogy ezzel is rendelkezzünk. Máskor ránk van bízva, hogy élünk-e ezzel vagy sem. Minden esetben az érték alapján kell dönteni, hiszen akkor is fizet, ha mi okozzunk a bajt és akkor is, ha nem. A javítási költségek mindegyik esetben magasra rúghatnak.

Milyen díjakra számíthatunk?

A kgfb esetében a biztosítók a rendeletben meghatározott kategóriánként és a bonus-malus osztályonként sorolják be a szerződéseket és hirdetnek díjtarifákat. Ezt sokszor egy évben többször is megteszik. Ebbe beletartoznak az alapdíjak, a korrekciók, valamint a kedvezmények is.

A casco esetében egy kicsit más a helyzet, hiszen itt a havi, negyedéves vagy éves díj attól is függ, hogy mekkora önrészt vállalunk kár esetén. Minél többet vagyunk hajlandóak befizetni, ha baleset történik, annál kisebb lesz a költség. Az önrészesedés mértéke a szerződéskötés során választható. Ha például van egy 700 000 Forintos kár és 10%-os és 100 000 Forintos önrészt vállaltunk, akkor 100 000 Forintot kell befizetnünk, a maradék 600 000 Forintot a biztosító fizeti.