DK: A Fidesznek nem fontos a tiszta ivóvíz, leszavazták a DK vízhálózat-fejlesztési javaslatát (+videó)

Egyes településeken 30-40 évet is várhatnak arra, hogy jó minőségű ivóvíz érkezzen a vízhálózaton keresztül.

Vadai Ágnes és Varju László, a Demokratikus Koalíció képviselői október óta járják az országot a „Megkóstoljuk a vizedet” című ivóvíz-ellenőrző körútjuk apropójából.

A DK alelnökei pénteki Facebook-videójukban hangsúlyozták: azt tapasztalták, hogy

a legtöbb helyen azért nincs jó minőségű víz, mert a hálózat elavult, felújításra szorul.

A Fidesz leszavazta a DK javaslatát, települések maradhatnak jó minőségű ivóvíz nélkül Magyarországon

A képviselők az október óta eltelt időszakban jártak a Magyar Tudományos Akadémián, ahol maga az Állami Számvevőszék előadója állapította meg, hogy 3000 milliárd forintnyi fejlesztésre lenne szükség.

Ez a 3000 milliárd forintnyi fejlesztés azonban nincs előkészítve, lényegében tervek sincsenek, ezért a DK a 2025. évi költségvetéshez módosító indítványt nyújtott be a fejlesztések előkészítése érdekében.

A kormánytöbbség leszavazta ezt a módosító indítványt (!), így

egyes településeken 30-40 évet is várhatnak arra, hogy jó minőségű ivóvíz érkezzen a vízhálózaton keresztül

– közölték.

„A DK azonban nem adja fel, jövőre is újra és újra be fogunk adni ilyen módosító javaslatot, mert szerintünk a tiszta, egészséges ivóvíz sokkal fontosabb, mint a NER-kastélyok, a repülőgépek, a repülőterek vagy Mészáros Lőrinc gazdagodása”

– fogalmazott Vadai Ágnes.

Videó:

(Demokratikus Koalíció/Facebook)

Valódi Hírek