Betelt a pohár: Fellázadt Orbánék ellen a leginkább út szélén hagyott szakma

Szegénysorban vannak tartva, pedig nagyon fontos munkát végeznek.

A szociális ágazat dolgozóinak türelme végleg elfogyott: a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) és a Szociális Munkások Magyarországi Egyesülete (SZMME) vezetői arra szólítják fel a munkavállalókat, hogy csatlakozzanak a szakszervezetekhez, és vegyenek részt a januári megmozdulásokban – derült ki a Népszava cikkéből.

Ez lett az eredménye a kormány hozzáállásának

A kormány – miután a szakszervezetek és a fenntartók már több ízben is kérték a bérek rendezését – egyértelművé tette: nem terveznek érdemi lépéseket. A következő évi béremelés csupán a minimálbér és a garantált bérminimum emelését jelenti, amely átlagosan mindössze 6 százalékos növekedést eredményez.

Meleg Sándor, az SZMME elnöke mélységesen felháborítónak tartja, hogy a kormány a közszolgáltatások, így a szociális dolgozók helyzetével is csak „maradékelven” foglalkozik. Miközben az állami költségvetés 43 ezer milliárd forintos, a kormány a presztízsberuházásokra költi a pénzt, a szociális munkások, akik

„a bölcsőtől a halálos ágyig” segítik az embereket, nem kapnak tisztességes megbecsülést.

Az ágazatban dolgozó 87 300 munkavállaló fizetése jövőre ugyan emelkedik, ám az emelés mértéke az alacsony keresetekkel rendelkező munkavállalók esetében elenyésző.

Továbbra sem számíthatnak megbecsülésre Orbánék részéről

Az SZMME szerint az alulról felzárkózó bértábla teljesen figyelmen kívül hagyja a szakmai tudás és tapasztalat értékét, különösen a diplomás dolgozók körében. A béremelkedés mértéke nem éri el az 5 százalékot, így a fizetések vásárlóereje továbbra is rendkívül alacsonynak tekinthető. A kormány által tervezett béremelés nem tükrözi az ágazat fontosságát és a dolgozók valódi munkáját. Mint, ahogy sok más területen sem.

Végeredményben a gyerekek isszák meg a levét a kormány spórolásának

A szakszervezetek ugyanakkor nemcsak a bérek rendezését sürgetik, hanem a gyermekvédelmi és szociális intézményekben tapasztalható súlyos munkaerőhiány megoldását is. Idén több mint 1800 dolgozó hagyta el a gyermekvédelmi szakellátást.

A betöltetlen álláshelyek száma pedig már több mint 1400.

A Fidesz-kormány nem hajlandó érdemi lépéseket tenni a helyzet javítására, miközben az ágazat dolgozói évről évre egyre nehezebb körülmények között végzik munkájukat. Az érdekképviseletek a kormány válaszát várják, de egyelőre nem látják, hogy bármi változhatna a szociális ágazat megbecsülésében.

Kapcsolódó:

Nem várt fordulat: Beismerő vallomást tett Orbán Viktor

DK: A Fidesz továbbra sem hajlandó foglalkozni a gyermekvédelmi problémákkal (+videó)

Valódi Hírek