Drámai döntés Varga Mihályról: Búcsúzik a pénzügyminiszter, már ketyeg az óra

Varga Mihály lesz az MNB-elnök.

„A tavasszal felálló új vezetés a legjobb gyakorlatnak megfelelően, a felelősségi viszonyokat kölcsönösen tiszteletben tartva együttműködik a kormánnyal”

írta a Pénzügyminisztérium Varga Mihály hétfői, Gazdasági Bizottságban lezajlott jegybankelnök-jelölti meghallgatása után. A bizottság 11 igen és 5 nem szavazat mellett

támogatta Varga jegybankelnöki kinevezését.

Megírtuk, hogy novemberben Orbán Viktor a közrádióban hivatalosan is bejelentette, hogy Varga Mihály pénzügyminisztert jelöli az Magyar Nemzeti Bank (MNB) élére.

A jegybank és a kormány viszonya elég durva mélypontra került. Erről Nagy Márton beszélt. A gazdasági miniszter azt mondta, ha új jegybankelnök lesz, a helyzet javulni fog. A gazdasági csúcsminiszteri poszt várományosa állította azt, hogy miután távozott az MNB-tól Matolcsy György utánanyúlt, el akarta lehetetleníteni. Matolcsy és Nagy nyilvánosság előtt is zajló konfliktusáról >>ITT<< írtunk.

Már a csapatát is bemutatta

„Arra kértem Banai Péter Benőt, a pénzügyminiszter államtitkárát, Kurali Zoltánt, az Állami Adósságkezelő Központ vezérigazgatóját, valamint Sipos-Tompa Leventét, az Magyar Fejlesztési Bank (MFB) vezérigazgatóját, hogy tartson velem 6 éves mandátumom során”

– közölte Varga az index.hu tudósítása alapján. Varga Mihály azt mondta, szerinte stabil a magyar bankrendszer, és az MNB-nek mint hatóságnak továbbra is vizsgálnia kell a bankok működését, ha szükséges, fel kell lépnie. A jegybank ingatlanügyi helyzetevéleménye szerint még értékelést kíván, azt akkor fogja megtenni, amikor hivatalosan is a jegybank elnökévé válik.

„Vezetésem alatt a Magyar Nemzeti Bank a jogszabályban meghatározott, klasszikus jegybanki mandátum végrehajtását tekinti kizárólagos feladatának, ezzel összhangban

mérsékelni fogja a klasszikus jegybanki feladatokon kívül eső tevékenységeket

(…) a jegybank gazdálkodási fegyelmére különös hangsúlyt fektetek”

– idézte a portál Vargát. Ezzel jó eséllyel arra utalhatott, hogy a Matolcsy alatt kiépült alapítványbirodalmat leépítik, de erről egyelőre nem lehet tudni részleteket. Így azt sem, hogy az azokban lévő vagyonnal mi lesz a sorsa.

Az euró bevezetése

Varga Mihály szerint a feltételrendszerek következő szintjének elérése

stabilizálná a forintárfolyamot.

Ezért a magyar gazdaságpolitikának törekednie kell arra, hogy az eurózónához csatlakozás feltételeit teljesítse. De a csatlakozásról, az ERM-2-be való belépésről csak a jegybank és a kormány közösen dönthet.

„Az euró bevezetése önmagában mérsékelhetné a kockázatokat, kormánytagként ezzel is részletesen foglalkoztam. A magyar gazdaságpolitikának törekednie kell arra, hogy az euróbevezetés feltételrendszerét teljesítse”

– idézte a 444.hu.

Új ember kerestetik az ÁKK és az államtitkárság vezetésére

A portál emlékeztetett, hogy Nagy Mártonnak így éppen a legfontosabb minisztériumi területre, az államháztartási folyamatok irányítására kell új államtitkárt találnia. Korábban még arra számított a leendő csúcsminiszter, hogy az államtitkárok a helyükön maradnak majd.

Ilyen jelentőségű lesz az Államadósság Kezelő Központ új vezetőjének a személye is. Emlékeztettek, hogy az államadósság GDP-arányosan már

harmadik éve lesz a legmagasabb az EU-ban.

Így kérdés, talál-e olyan embert Nagy Márton, aki olcsóbbá tudná tenni az adósságfinanszírozást.

Szilveszter napján megszűnik a Pénzügyminisztérium

Hétfőn beadta a kormány a minisztériumok felsorolásáról szóló törvényjavaslatot, amelyből kiderült, hogy 2025. január 1-jével megszűnik a Pénzügyminisztérium, a tárca úgy ahogy van, beolvad a Nemzetgazdasági Minisztériumba.

Valódi Hírek