Most érkezett: Döbbenetes részleteket derítettek ki a Pegasus-ügyről

Kezd teljesen összeállni a kép.

Pintér Sándor régi bizalmasa, Tasnádi László is feltűnik annak a cégnek a tulajdonosai között, amely a Pegasust megvásárolta — derült ki a Direkt36 legújabb oknyomozó anyagából.

A Pegasus kémszoftvert egy magyar közvetítőcégen,

a Communication Technologies Kft.-n keresztül

vette meg a magyar állam a szoftvert kifejlesztő NSO egyik luxemburgi bejegyzésű vállalatától.

A szoftver beszerzését 2017. október 11-én szavazta meg a parlament nemzetbiztonsági bizottsága egy rutinszerűnek tűnő szavazáson, ahol arról döntöttek, hogy a bizottság által felügyelt magyar titkosszolgálatok közbeszerzési eljárás nélkül, a verseny és a nyilvánosság kizárásával szerezhessenek be bizonyos eszközöket.

A Pegasust a titkosszolgálati megfigyeléseket technikailag lebonyolító Nemzetbiztonsági Szakszolgálat (NBSZ) akarta beszerezni, ezt kormánypárti és ellenzéki képviselők ezúttal is egyhangúlag megszavazták.

A Direkt36 kiderítette, hogy magyar részről a vásárló egy közvetítőcég, a Communication Technologies Kft. volt, amelynek tulajdonosi körében 2019-ben Pintér Sándor régi bizalmasa,

Tasnádi László is felbukkant.

A cég az elmúlt években több más állami megbízást is elnyert, és éves szinten két-három milliárdos bevételt, illetve több százmilliós nyereséget termelt — írják.

A források szerint a szoftver nettó hatmillió euróba került, ez akkori árfolyamon körülbelöl 2,5-3 milliárd forint bruttó összeget jelentett.

A Pegasus a mobiltelefonon lévő összes adathoz hozzáfér, sőt képes azt lehallgató eszközzé változtatni a mikrofon és a kamera távoli bekapcsolásával.

A Communication Technologies ügyvezetője a beszerzés pillanatában Neuman Péter volt — egy forrás elmondása szerint ő számos olyan állami eszközbeszerzésben vett részt, melyeknek részletei titkosak.

Neuman már az MSZP-SZDSZ kormányzás idején is jutott állami megbízásokhoz. 2007-ben az az érdekeltségébe tartozó Pesti Csoport Kft. az e-sztrádadíjjal kapcsolatos 42 milliós kommunikációs tender egyik nyertese volt. A 2010-es években már a Köves Slomó rabbi által vezetett, az Orbán-kormánnyal jó kapcsolatot ápoló Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) körüli médiaérdekeltségek egyik tanácsadó-vezetője volt.

A Pegasus-beszerzés bizottsági engedélyezését követően megjelent a Communication Technologies-ben egy régi-új tulajdonos, Hetényi László először 10, majd 33 százalékos tulajdonrésszel.

Hetényi belügyes háttérből jön, a Rendőrtiszti Főiskolán végzett, majd 1979 és 1988 között a Belügyminisztérium hivatásos tisztje volt.

2019 végén bukkant fel a cégben a harmadik, szintén 33 százalékos tulajdonos, Tasnádi László, aki

Pintér Sándor régi bizalmasa.

A cikkben felhívják a figyelmet, hogy a Communication Technologies Kft.-nek 2018-ig nem volt a biztonságtechnikai piacon kiemelkedőnek számító bevétele. A cég éppen a Pegasus-ügylet után lett látványosan sikeres, a vállalat nettó árbevétele ugyanis a 2017-es 150 millió forintról 2018-ban hirtelen 3,5 milliárdra ugrott fel.

A kémszoftver beszerzése után a cég elnyert több más komoly megbízást is rendvédelmi szervektől.

A források szerint azonban a miniszterelnök és a belügyminiszter belső körén, a titkosszolgálati vezetőkön és a Pegasusszal dolgozó NBSZ-es informatikusokon és feletteseiken kívül kívül valóban

csak kevesen tudhattak a Pegasus létezéséről.

A cikk szerint még a lelepleződés után is használhatták a szoftvert, hiába terjedt el a hír, hogy a botrány hatására Izrael korlátozta a Pegasus és a hozzá hasonló eszközök exportját, és hogy Magyarország sem férhet már hozzá a kémszoftverhez.

A Pegasus szoftver beszerzésének teljes történetét és a további részleteket >>ITT<< tudod elolvasni.

 

Valódi Hírek