Kétrendbeli emberkereskedelemmel vádolják a 27 éves férfit.
Gyanúsítottként hallgattak ki és őrizetbe vettek egy embert a Lakatos Márk-féle pedofilbotrányban.
A BRFK a 444.hu megkeresésére az alábbiakat közölte:
„Tájékoztatjuk, hogy az említett ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság december 12-én a Btk. 192. § (2) bekezdésébe ütköző és a (3) bekezdés e) és i) pontjai szerint minősülő, a sértettel szemben fennálló egyéb hatalmi, befolyási helyzetével visszaélve, üzletszerűen elkövetett,
két rendbeli emberkereskedelem bűntett
megalapozott gyanúja miatt hallgatott ki egy 27 éves budapesti férfit. A gyanúsítottat őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását.”
Mi az a Lakatos-ügy?
Az ügy előzménye, hogy októberben az Ábrahám Róbert által szerkesztett Renitens nevű Youtube-csatornán megszólalt egy nevelőintézetben nevelkedett fiú, aki a műsorban részletes vallomást tett.
Az áldozat beszámolója szerint 15 éves volt, amikor egy közvetítőn keresztül Lakatos Márk a lakására csalta, ahol cipőért és némi pénzért orálisan kellett kielégítenie a stylistot.
A műsorban elhangzott az is, hogy Lakatos Márk kifejezetten utazhatott a gyermekotthonokban élő 18 év alatti, kiszolgálatott, befolyásolható fiúkra. Ábrahám szerint Lakatos Márknak külön embere volt, aki jutalék fejében felhajtotta számára az állami gondozásban élő kiskorú gyerekeket.
Lakatos lapított, majd visszavonulót fújt
Az áldozat vallomásának megjelenése után Lakatos több napig hallgatott, majd miután Ábrahám egy tüntetést is szervezett a Batthyány téri lakása elé, a stylist törölte a közszereplői Facebook-oldalát, lefújta az összes korábban meghirdetett rendezvényét és kiadott egy meglehetősen sablonos és konkrétumok nélküli közleményt, amelyben alaptalannak nevezte a vádakat.
Mérő Vera neve is felmerült kapcsolattartóként
A nyilvánosság elől több hétig bujdokló Lakatossal Mérő Vera celeb-influenszer tartotta a kapcsolatot – erről maga az ügyet kirobbantó Ábrahám Róbert beszélt novemberben, miután bizonyítékokat adott át az ügyészségnek.
„A nyomozó hatóságnak tudomása van róla, hogy többek között Mérő Vera állítólag rendszeresen tartja a kapcsolatot Lakatos Márkkal, beszélgettek az üggyel kapcsolatban SMS-ben” – fogalmazott Ábrahám.
Mérő és Lakatos egyébként évtizedes jó barátok, pár éve épp Lakatos Márk hírhedt Batthyány téri lakásán, a feltételezett bűncselekmények helyszínén forgattak beszélgetős videót, amelyből szintén botrány lett utóbb.
Hogy Mérő Vera hol áll Lakatos-ügyben, azt jól jelzi, hogy az influenszer belájkolta az oldalán azt a kommentet, melynek írója szerint „szegény Márkot jól megbélyegezték”.
Ábrahám megerősítette: a kerítőt tartóztatta le a rendőrség
Az ügyet kirobbantó Ábrahám Róbert a Renitens nevű Youtube-csatornára vasárnap este feltöltött videójában megerősítette, hogy Lakatos Márk kerítőjét tartóztatta le a rendőrség. További hátborzongató részletek az alábbi videóban:
.
Fogják-e szégyellni magukat a Lakatos Márkot politikai okokból mosdató influenszerek?
.