A gyerekek a legkiszolgáltatottabb áldozatok az ENSZ-jelentés szerint.
Az ENSZ legújabb jelentése szerint egyre több gyereket vesznek célba a világon emberkereskedők. Ez gyakran azt is jelenti, hogy
a kiskorúakat prostitúcióra kényszerítik,
és mindez nem csupán a szegény és fejlődő országok problémája, de Nyugat-Európában és a világ gazdag országaiban is megfigyelhető.
A gyerekek vannak a legnagyobb veszélyben az ENSZ-jelentés szerint
Az emberkereskedelem és a modern rabszolgatartás világszerte növekvő probléma, amely egyre inkább érinti a gyerekeket, közülük is az egyre fiatalabbakat.
Az ENSZ emberi jogi jelentésében külön kitértek arra, hogy
leginkább a kislányok vannak veszélyben,
mert az ő kizsákmányolásuk növekedett az elmúlt években aggasztó mértékben.
A menekülteket a legkönnyebb rabszolgaságba taszítani
Külön figyelmet érdemelnek azonban a menekültként egyedül utazó fiatal fiúk is. Rájuk előszeretettel csapnak le az emberkereskedők – áll az ENSZ drog- és bűncselekményellenes szervezetének emberkereskedelmi riportjában. Azt, hogy a tendencia növekedése a menekülésben levő emberek számának növekedésével indokolható-e, nem derült ki.
Jelenleg
világszerte 50 millió ember modern rabszolgatartás áldozata.
Ez a szám az elmúlt öt évben tízmillió fővel nőtt. Utóbbi adat a a Walk Free nevű londoni emberi jogi szervezet Global Slavery Indexe (globális rabszolgatartási index) – írta a Spiegel.