Betelt a pohár a DK-nál: Kemény üzenetet küldött a MÁV kifosztásába kezdő Lázárnak a párt parlamenti frakciója

Itt az új NER-biznisz: Lázár János lépése kiverte a biztosítékot a DK-nál.

Hétfőn délelőtt beszámoltunk róla, hogy Lázár János hazudott a vasúti pályaudvarok területének államosításáról. A lépés a szakma jelentős részénél kiverte a biztosítékot.

Megszólalt a DK is

„Az állomásprivatizációs bizniszben 99 évre magánbefektetők kaphatják meg a fontos budapesti állomásokat, így például a Nyugati pályaudvart és más vidéki állomásokat is. Így azt tesz majd az állomásokkal a befektető, amit akar, és ahhoz, hogy a helyiek se szólhassanak bele, kiemelt beruházássá minősítette ezeket az >>állomásfejlesztéseket<<, amik valójában plázaépítések”

– mondta Arató Gergely, a Demokratikus Koalíció (DK) országgyűlési képviselője hétfőn. Hozzátette: A Fidesz 14 év alatt hagyta „lerohadni” a vasutat, az állomásokat, a szerelvényeket és elmaradtak a szükséges fejlesztések, most a MÁV utolsó értékét is el akarják adni.

Az utolsó szöget is privatizálja Lázár János minisztériuma a vasútállomások területén; a DK szerint ez elfogadhatatlan

Hozzátette, a DK szerint elfogadhatatlan, hogy elpazarolják a MÁV utolsó érdemi vagyontárgyait, a nagy állomásokat. Mint ahogy az is, hogy a fideszes vállalkozók, Mészárosok, Garancsik és Tiborczok kezébe kerüljenek a magyar vasútállomások is.

„Mi nem szeretnénk Mészáros-állomást, Tiborcz-jegypénztárt vagy Garancsi-vágányokat. Mi jól működő állami vasúttársaságot szeretnénk.

A Demokratikus Koalíció szerint a vasutat közpénzből kell fejleszteni. Nem elfogadható, hogy privatizálják a nagyobb vasútállomásokat, ezért azt követeljük, hogy

vonják vissza a privatizációs pályázatokat, állítsák le az állomásbizniszt

és a helyi közösségek bevonásával kezdjék el a fejlesztéseket”

– mondta a képviselő.

Állítsák le az állomásbizniszt!

Arató hozzátette, hogy

a vasutat közpénzből kell fejleszteni.

Azzal, hogy kiemelt beruházássá nyilvánítja a kormány a privatizációt, kizárja, hogy a helyiek vagy a helyi önkormányzatok beleszólhassanak, hogy mi történik a területen. A képviselő felhívta a figyelmet, történt már hasonló, például a Dürer-kert esetében is, amikor a környék teljesen élhetetlenné vált.

A DK azt követeli, hogy a kormány

vonja vissza az állomás-privatizációs pályázatokat,

állítsa le a állomásbizniszt, és a helyi önkormányzatok bevonásával hazai és uniós forrásokból kezdődjön meg az állomásfejlesztési program tervezése és megvalósítása.

A teljes videót itt nézheted meg:

Úgy tűnik, Lázár imád privatizálni

Nem csupán a vasútállomások ügyében folyamodott ehhez az eszközhöz Lázár János építési és közlekedési miniszter. A kastélyprivatizációs biznisz már beindult, az ügyben Molnár Csaba DK-s európai parlamenti képviselő feljelentése nyomán már az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) is vizsgálatot indított.

Október végén további adatokat és információkat kért az OLAF az ügyben, amit a képviselő el is juttatott részükre.