Mi lesz ebből? Fokozódik a helyzet, újabb rakétát lőtt ki az észak-koreai diktátor

Rossz hírek érkeztek.

Vasárnap ismét ballisztikus rakétát lőttek fel Észak-Korea keleti partjairól. A kilövést a japán parti őrség is megerősítette.

A rakéta szerencsére a tengerbe zuhant, az NHK japán közszolgálati televízió közlése szerint a szigetország kizárólagos gazdasági övezetén kívül csapódott be.

Megírtuk, hogy novemberben egy észak-koreai szakértő nyilatkozatában háborúval fenyegette meg Dél-Koreát.

„Nincs garancia arra,

hogy a Koreai-félszigeten nem fog kitörni az európaihoz vagy a közel-keletihez hasonló katonai konfliktus”

– mondta.

Kim Dzsongun nem sokkal később, decemberben a háborús előkészületek fokozására szólított fel. Kijelentette, hogy Dél-Koreával való kapcsolatuk két egymással ellenséges nemzet kapcsolata, és

nincs értelme a megbékélésnek és az esetleges egyesülésnek.

A vasárnapi rakétakísérlet ijesztő annak fényében, hogy Phenjan decemberben bejelentette, megkezdte felderítő műholdjának beüzemelését.

(MTI)

Valódi Hírek