Áll a bál: Irgalmatlanul kiosztották Lendvai Ildikót, amiért tiszás lett

Bartus László alaposan beolvasott a baloldalt eláruló egykori MSZP-elnöknek.

Nem csak átlag ellenzéki járókelők, de a baloldali-liberális értelmiség egyes tagjai is bedőltek az évtized politikai átverésének, a Magyar Péter-projektnek. Mint ismert: miután a férfit a Varga Judittal való válása miatt kirakták a jó fizető neres pozícióiból, bosszúból úgy döntött, hogy a másik oldalon fogja megkeresni azt a pénzt, amellyel fenn tudja tartani az évtizedek alatt megszokott magas életszínvonalát.

A szektaépítésre a piramisjátékok és bizniszegyházak technikáit használó, a példaképének Orbán Viktort tekintő Magyar Péter azóta a volt baloldali értelmiség körében is szedi áldozatait. Magyarista lett mások mellett Lendvai Ildikó is, akinek nagy vihart kavart a hétvégén a Népszavában megjelent cikke, amelyben leteszi a garast a Fideszből szalajtott szemfényvesztő mellett.

Erre reagált most Bartus László, az Amerikai Népszava (amely csak nevében hasonló a magyar Népszavához) főszerkesztője. Bartus László írását a szerző engedélyével változtatás nélkül közöjük alább:

Lendvai Ildikó megerősítette hazugságukban a baloldal árulóit

Lendvai Ildikó levelet írt a Magyar Pétert támogató egykori baloldaliakhoz „Levél egy tiszás baloldalihoz” címmel a Népszavában. A levél egyetlen embert szólít meg, de mindazoknak a baloldaliaknak szól, akik elhagyták a baloldali pártokat és Magyar Péter támogatói lettek. A baloldal kivégzése, felszámolása és csendes arculköpése az elbocsátó szép üzenet.

A legdöbbenetesebb a levél eleje, ami azonnal meg is kérdőjelezi az egész levél üzenetét. Lendvai Ildikó levele elején a baloldali értékekről akart szólni, amelyek valamikor a baloldali érzelmű embereket összetartották (például vele, az MSZP volt elnökével is). De a kísérlet nem sikerült. Lendvai Ildikó a baloldali ideológiából kifelejtette a demokratikus értékeket.

Ha annyi a baloldal, amit Lendvai Ildikó itt fesorolt, akkor baloldalra tényleg nincs szükség. Ennyi üres frázist Magyar is tud. Lendvai Ildikó a baloldaliságot így foglalta össze: „nagyobb szolidaritás, több szabadság, az emberi haladás lehetőségében hívő Európa értékei”, „több esély, több jog, több tudás, több közösségi segítség, nagyobb mobilitás érdekében”.

Nem több szabadság, hanem szabadság. Nem nagyobb szolidaritás, hanem szolidaritás. Nem több esély, hanem esély, nem több jog, hanem jog, nem több tudás, hanem tudás, ha már ezekről van szó. Nem véletlen a megalkuvó szöveg, amely csak egy kicsit többet akar, és lemond a baloldal céljairól. Ez már Magyar támogatásának hatása és következménye.

Nagy kár, hogy Lendvai Ildikó nem azt írta, hogy „együtt építhessünk egy igazságos, békés, őszinte és élhető Magyarországot”. Esetleg hozzátehette volna, hogy „lépésről lépésre” és „tégláról téglára”. Ezt már jobban megértették volna a magyaristává lett baloldali árulók. Ez éppen olyan semmitmondó, mint Lendvai Ildikó felsorolása, de ma már ez a menő.

A társadalmi egyenlőség, az emberi és polgári jogok, a hatalmi ágak szétválasztása, felelős kormány, plurális demokrácia, a parlamentarizmus, a jogegyenlőség, a jogállam, az emberi méltóság védelme, a világnézetileg semleges állam, sajtószabadság nem kompatibilisak Magyar Péterrel. Ezért nem hangoztatják, egyesek szerint már nem is fontosak.

A legnemtelenebb árulás és hazugság, hogy le kell mondani róluk, és fasisztává kell lenni, mert arra megy a világ, s mérsékelt fasizmussal lehet csak leváltani a fasisztákat. Aki ezt „nem érti”, nem fogadja el, azt eltapossák. Le kell mondani az emberi minimumról, a világ legmocsokabb emberét is el kell fogadni, „mert nem ezért szeretjük”. Megőrültek teljesen.

Azok mondják ezt, akiknek az lenne a dolguk, hogy ezt elutasítsák, és megvédjék az igazi emberi értékeket, a humanizmust, a demokráciát, a szépet, a jót, az igazat: az emberek ne lemondjanak róluk, hanem ragaszkodjanak hozzájuk. Ehelyett értelmiségiek azt mondják, hogy minden mércéjüket sérti, de nem a pszichopatát cserélik, hanem a mércét.

Az egykori Lendvai Ildikó, akár tanárként, akár politikusként, mit szólt volna ehhez?

*

Lendvai Ildikó úgy tesz, mintha levelét kívülállóként írná azoknak, akik a jobboldali „Tisza” támogatói lettek. Elhallgatja, hogy ő ugyanott áll, ahol a „tiszás baloldaliak”. Az MSZP volt elnöke, hasonlóan az SZDSZ egykori meghatározó politikusainak jelentős részéhez, szintén „tiszás”. Ő nem a baloldalról üzen, mert azt szintén elhagyta. Minden írása ezt tanúsítja.

Ezért nem csodálkozunk, amikor azt írja „tiszás baloldaliaknak”, hogy „nem visszarángatni akarlak – nem is igen lehetne – valamelyik ‘régi’ parlamenti ellenzéki pártba. Tiszteletben tartom a döntésedet. Nem tekintelek árulónak vagy megtévesztett csodavárónak.” Persze, hogy nem, mert akkor önmagát is árulónak kellene nevezni, s tényleg nincs hova menni.

Leginkább azért, mert a baloldal vezetői, a baloldali értelmiség, a baloldali újságírók már régen elhagyták a baloldali eszméket, a baloldali politikai mozgalmat, sodródtak és árulók lettek. Feladták, hogy kitartsanak, hitelesen és bátran képviseljenek baloldali demokratikus értékeket. Kitalálták, hogy jobboldali messiásra van szükség, s ezzel feladták önmagukat.

Ne fogjunk mindent Gyurcsányra és a népszerűtlenségére. 14 éve volt a baloldaliaknak, hogy elvszerű pártokat, mozgalmakat hozzanak létre, amelyekhez csatlakozni lehet, mert nem kollaborálnak egy fasiszta rendszerrel. De ők is ezt teszik. Ehelyett kiugrott fasisztára vártak, s most megkapták. Mindenkit rábeszélnek, hogy egy fasisztát támogassanak.

Egyedül Gyurcsány maradt tényező a baloldalon, mert a többiek lefalcoltak. De az egyet, aki még maradt, a sárba taposták és gyalázták. Ha odavaló, akkor miért nem csináltak nála jobbat? Mert nem lehet? Baloldali és liberális demokratikus pártot már nem lehet csinálni? Csak cinikusan gúnyolni, s egy ócska mocsok fasisztát támogatni? Ez jobb?

Mert Magyar Péter ízig-vérig az, maga a megtestesült Fidesz és orbánizmus. Ne nyissunk vitát róla, Lendvai Ildikó maga mondja a levelében, hogy Magyar csak taktikai okokból és céljai érdekében beszél demokratikus értékekről, hogy becsapja és felhasználja a baloldali ellenzéki szavazókat. Lendvai Ildikó erre hivatkozva kéri, hogy „tartsák féken” Magyart.

De mi szükség van erre? Miért nem rúgják ki, mint egy mocsok alkalmatlan embert, aki veszélyezteti az országot? Miért a baloldaliaknak kell könyörögni, hogy majd álltsák meg, ha esetleg hatalomra kerül? De akkor miért juttatják hatalomra? Nélkülük egy senki lenne. Mi szükség van Magyarra? Miért nem inkább egy kecskét állítanak az élre?

Az legalább kedvesebb, kevésbé kellene szégyellni.

*

Ez pedig az abszurdok abszurdja: az MSZP volt elnöke a „Tisza Pártban” akarja védeni a baloldali értékeket. Azt írja: „De azt hiszem, ott, ahol vagy, fontos szereped van a baloldal jövőjében.” A baloldal jövője a jobboldali egyszemélyes „Tisza Pártban” van? Gratulálunk! A jobboldali „Tisza Párton” keresztül kell megőrizni a baloldali értékeket?

Ennek éppen az ellenkezője történik. A baloldaliaknak naponta kell engedményeket tenni, hogy megmaradhassanak a „Tisza Pártnak” nevezett Magyar Péter mellett. Az ellenzéket az Európai Parlamentből kiszorító Magyar a bábjaival a Fidesz és az oroszok mellett szavaz, s azt is le kell nyelniük, mondván: új idők vannak, új stílus. Fideszessé kell válni a hívőknek.

Lendvai Ildikó a baloldal reneszánszát arra alapozza, hogy a „Tisza Párt” támogatóinak több mint 80 százaléka vallott baloldali értékeket, tartotta legfontosabbnak a demokráciát és a jogállamot, értett egyet az EU jogállami követelményeivel, „a legtöbb kérdésben ugyanúgy vélekednek, mint a vállaltan baloldali vagy liberális Európa-párti erők”. Jé, ezek baloldaliak.

Ez a tökéletes meghasonlás esete, hogy amikor megkérdezik a volt baloldali szavazókat, akkor még emlékezetből felmondják ezeket az értékeket, ebből lehet látni, hogy honnan jönnek. Aztán megtagadnak minden demokratikus értéket, amikor Magyart, a bántalmazó, korrupt, hazudozó, antidemokratikus és jogállamellenes pszichopatát kell támogatniuk.

Másképp nem megy. Magyar Péter támogatásához mocsok emberré kell válni, mert egy mocsok ember mocsokságait kell naponta letagadni, hazudni, elfogadni és támogatni. Az MSZP volt elnöke arra biztatja a baloldalt elhagyó baloldaliakat, hogy egy jobboldali vezért támogassanak a jobboldali vezérségében, de azért őrizzék meg a baloldaliságukat. Brrrr!

Tegyük hozzá, hogy a balliberális közvéleménykutatók szerint ez a tömeg 11 százalékkal veri jelenleg a Fideszt, és még nem vagyunk a végén, az éhséglázadás küszöbén. Lendvai Ildikó a „Tisza Pártban” megtalálta a baloldali tömegeket, akiket ők nem szerveztek meg, hanem magukra hagytak, elárultak, most pedig egy jobboldali vezér karjaiba lökik őket.

Ennek oka, hogy miután az ellenzéki szavazók és pártjaik egyaránt kollaboráltak Orbán rendszerével, belesimultak a rendszerbe (senki nem vethet a másik szemére semmit), a választási vereségeket a kollaboráns szavazók a kollaboráns ellenzéki pártokra kenték, s nem arra, hogy Orbán hamis látszatdemokráciája felszámolta a szabad választásokat.

Ezért feladták saját értékeiket, maguk kezdték el terjeszteni, hogy a demokrácia és a jog nem érdekel senkit, alkotmányosságot képviselni nem lehet, az ország jobboldali lett. Így Orbántól csak egy fideszes szarházi tudja megmenteni az országot. Ezért meghekkelték az ellenzéki előválasztást legutóbb, most pedig álmessiást csináltak egy szörnyetegből.

S mi van akkor, ha Magyar valóban egy báb? Akár tudja, hogy ki mozgatja, akár nem. Nem tudjuk, kik állnak mögötte, s azt sem, hogy azok mögött kik állnak. Honnan volt százmillió forintja? A barátnőjének tartott Vogel Evelin hónapokon át lehallgatta, mások biztatására, amiből semmit nem vett észre.

Mi van, ha a feladata tényleg a rendszer átmentése és a baloldal megsemmisítése? Akkor most ki a hülye? Azok, akik erre figyelmeztetnek, vagy azok, akik ebben támogatják az álmessiást? Eszközei azoknak, akik el akarják pusztítani a baloldalt, a demokráciát örökre. Az erre utaló jeleket pedig lesöprik az asztalról, hogy nem számít. A baloldal megérdemli.

Mert e pillanatban ez történik. Elhitetik, hogy baloldal nincs, ami van, az óellenzék, aminek meg kell szűnnie. Felelősségre vonástól a NER embereinek nem kell tartani. Magyar senkit nem fog közülük felelősségre vonni. Magyarnak emberei, politikusai, szakértői nincsenek. De mindent rábíznak, és a baloldalt nem létezőnek tekintik, kivégzik, sóval hintik be.

Aztán az első értékfelmérésből kiderül, hogy Magyarországon több a baloldali érzelmű, mint a fasiszta. Nem fideszest kellene a baloldal nyakára ültetni, hanem a baloldali embereket visszahozni a Fideszből (is). De a baloldali politikusok, értelmiségiek versenyben árulják el a baloldali értékeket, embereket. Lendvai Ildikó szerint is menjenek egy jobboldali pártba.

Hovaaa?

*

Mert Tisza Párt az nincs. A magára maradt, elhagyott és elárult baloldal egyetlen embert követ, egy szélsőjobboldali nárcisztikus pszichopatát, akire semmi szükség nincs, mert a baloldali tömeghez, amely az ő bázisát jelenti, semmit nem ad hozzá. Csak azért követik, mert azt hazudták nekik, hogy „ő az, aki legyőzheti Orbánt”.

Ezt bárkire mondhatnák, akit még nem győzött le Orbán. Lehetne ez egy baloldali ember is, egy demokrata. Ha bárki olyan feltétel nélküli támogatást kapna, mint Magyar, s annak neveznék, aminek Magyart (olyan sajtótámogatást kapna, mint Magyar), ugyanúgy lehetne támogatni. De ha valaki baloldali és demokrata, arra csak a mocskot tudják dobálni.

Egy mocsok embert pedig folyamatosan mosdatnak. Ha fideszes, hazug, korrupt szélhámos fasisztát is támogatnak, ha azt állítják róla, hogy ő legyőzheti Orbánt, akkor talán még egy rendes embert, egy demokratát is támogathatnának. Azt mondják, akár az ördögöt is. Az ördögöt megtalálták. Gratulálunk ehhez is! De mi szükség az ördögre?

Magyar be sem veszi ezt a baloldali tömeget a pártjába, mert annyira nem azonosul velük. Ezért érthetetlen, hogy Lendvai Ildikó „tiszásokról” beszél, amikor azok nem „tiszások”, mert „Tisza” nincs. Egyetlen ember van, egy pszichopata, akire rábeszélték a baloldali embereket. Az ő reménykedésük repíti ezt a szörnyeteget és veszélyezteti az országot.

Ekkor jön Lendvai Ildikó, a baloldali MSZP egykori elnöke, és nem lebeszéli őket, hanem megerősíti a baloldal árulóit a hazugságaikban. Maga is egy hazugsággal teszi. A szokásos kanyarok után, amivel a felelősségüket hárítják el („személyisége idegen tőlem, ízlésemtől távol való, nem értek vele egyet”), Magyart a Jobbiknak való drukkoláshoz hasonlítja.

De ez nem ugyanaz, mert amikor a Jobbik jelöltjeinek drukkoltak, nem lettek jobbikosok. Ám Magyar támogatói magyaristák lesznek, azonosulnak egy olyan emberrel, aki nem felel meg semmilyen emberi, demokratikus és politikai normának. Lendvai Ildikó pedig ennek ellenére rábeszéli a baloldaliakat egy fasisztára, aztán majd fékezzék meg, ha tudják.

Mégpedig azért, mert az elvek, az értékek semmit nem számítanak, mint mondják, „ahhoz képest, hogy mit érhet el”. Ez pedig minden szempontból a legnagyobb hazugság. Mert semmi garancia arra, hogy Magyar bármit elérhet a NER-ben, ezt már egyszer elsütötték Márki-Zay Péter esetében. De Magyar semmit nem érhet el a baloldali tömegek nélkül.

Lendvai Ildikó feladata az lenne, hogy azt tudatosítsa, hogy itt nem Magyar Péter érhet el bármit, hanem a mögé állított baloldali tömegek. Az öntudatukra kellene ébreszteni, és nem megerősíteni a hazugságban őket. Mert Magyar e tömegek nélkül, akiket ő becsap, egy senki. Ez a tömeg Magyar nélkül is, sőt, nélküle még inkább, érhetne el valamit.

Az országot a népnek kellene visszavenni, nem pedig egy potenciális másik diktátort tolni előre, hogy diktátort cseréljenek és ne rendszert. Azt kellene tudatosítani, hogy nincs szükség messiásra, a messiás ott van belül mindenkiben. Nem más fogja megváltani őket, hanem nekik kell kivívni a szabadságukat. Ne kérdezgessék, hogy akkor ki? Senki. Ők. Te.

*

Ehhez nincs szükség egy fasisztára. S hogy miért nevezem újra fasisztának? Mert Lendvai Ildikó is tudja. Ezért kéri a baloldaliakat arra, hogy érvényesítsék a baloldali értékeiket, így védjék meg az országot a pszichopata szörnyetegtől, akit a baloldali tömegek segíthetnek hatalomra. Amiben ő is támogatja őket. Nem látszik, hogy ez mennyire nonszensz?

A Magyart támogató baloldaliakat arra kéri, szorítsák rá Magyart, ha Orbán megbuktatja magát, s a hatalom az ölébe hullik, ne használja ellenük, ne engedjék, hogy diktatúrát csináljon, és ugyanazt folytassa, amit a mestere, ideálja és a bálványa, mínusz a korrupció (legfeljebb egy ideig, mert Magyar nem szakított a korrupcióval, amit művelt).

De akkor mi szükség van Magyarra? Már most arra kell megkérni az őt támogatókat, hogy akadályozzák meg a diktatúráját. Lendvai Ildikó ezt olyanoktól kéri, akiknek eddig sem volt semmi beleszólásuk, hogy a nárcisztikus, bántalmazó farokhuszár mit csinál. Lassan egy éve arra szocializálják őket, hogy Magyarral mindenben egyetértsenek, mindent megtehet.

Különben jön Orbán és/vagy Gyurcsány. Ezért Magyartól mindent el kell fogadni, el kell tűrni. Ezért mindenen keresztül támogatni kell. Az pedig csak hab a tortán, hogy Magyar Orbánnál is rosszabb, Gyurcsány pedig maga a földre szállt angyal hozzá képest. Mert ő legalább nem fasiszta. Nem kell előre könyörögni, hogy tartsák féken a diktatúráját.

Tájékoztatjuk, kedves Lendvai Ildikót, hogy ezt nem lehet. Kiszabadították a szellemet a palackból, amit nem lehet visszazárni, ha egyszer hatalomra jut. Mesteri manipulátor, propagandista és populista demagóg. Kormányozni nem tud, ő lenne minden miniszter, egy téboly. De ahhoz ért, hogy féken tartani soha ne lehessen.

Kedves Ildikó, ez az Önök felelőssége lesz. Mindazoké, akik ezt művelik, amit Ön is. Ne reménykedjenek, hogy ezt a mocsok embert valaha megfékezhetik. Önök csinálnak belőle diktátort. Magyar az MSZP-SZDSZ koalíció közös terméke. Az árulásuk szerelemgyereke. Megérkezett, akire vártak. A belső fideszes lázadó, bosszúálló, akitől elvették a pénzét.

Imádkozzanak azért, nehogy valaha hatalomra kerüljön, mert akkor kő kövön nem marad. Aztán sírva fogják visszakönyörögni Orbánt. Ahelyett, hogy Orbán elkerülhetetlen bukását egy normális demokratikus rendszerváltás követné, amihez baloldali pártokra és értékekre lenne szükség. De amiről a baloldali vezetők is lemondanak, az kinek kell?

___________________________

Szintén reagált Lendvai Ildikó cikkére Hont András, az Átlátszó.hu újságírója, aki Facebook-posztjában azt írta:

Most jutottam odáig, hogy szemrevételezzem a leépülés e káprázatos emlékművét. Lényege röviden: Lendvai Ildikó rimánkodik egykori szavazójához, hogy majd ne feledkezzen meg róla, annak ellenére, hogy most egy jobbközép formációt támogat. Ami természetesen helytelen megfejtés, és csak arról árulkodik, hogy a foxi-maxi kiképzésű káderek és szellemi szakmunkások soha semennyi energiát nem voltak hajlandóak feccölni az övéktől eltérő világnézet, hagyomány tanulmányozásába.

Húsz éve Medgyessy Péter is hasonlóképpen köszöntötte Boross Pétert, aki szintén nem volt „európai értelemben vett” jobbközép politikus, legföljebb mérsékelt horthysta. Ami önmagában nem baj, csak a későbbi félreértések és csalódások elkerülése érdekében jobb ezt tisztázni. Mert az aktuális megváltó még csak az se, világnézete némi felszínes nacionalizmuson, csinos zakókon és egy alsó tagozatos szöveggyűjteményen alapszik.

A legjobb rész viszont kétségtelenül az, amikor Lendvai esdeklően fordul egykori támogatójához, eképpen: „Te is azért vagy ott, mert esélyt adsz egy kétfordulós rendszerváltásnak. Amelyben az első felvonásban középjobb vezetéssel döntik meg Orbán uralmát. Ha ennek nyomán egy nyitottabb, plurálisabb, európaibb világ jön el, abban több tere van a baloldalnak is”. Ahogy az már lenni szokott. „Peti, ragadd meg a hatalmat, de aztán ideadod nekünk, jó?” Vagy legalábbis „aztán majd mi is használhatjuk kicsit, ugye?” Biztos így lesz.

És véletlenül sem úgy, hogyha egy feltételezett váltás után a győztes tábora mégis összeroppan, akkor postafordultával a Fidesz érkezik vissza a hatalomba, és a baloldalnak (liberálisok, progresszívek, európai értelemben vett Európa-párti európaiak stbstb) lapot sem osztanak, hiszen most veszíti el még a reprezentációját is. Lendvai Ildikó ott téved, hogy a jobboldali-baloldali nem olyan, mint a férfi-nő, nem szükségszerű, hogy a társadalom egy meghatározott része egyikből, illetve másikból álljon. Egy ország közélete működik baloldal (liberálisok, progresszívek stbstb) nélkül, ami engem hidegen hagy, csak kicsit csodálkozom, hogy ennek megvalósulását baloldali fanfárok hangja övezi.

Szóval ajánlatos is rendszerváltás-szakértőként Lendvai Ildikóhoz fordulni, végtére is két rendszerváltás volt az életében. Igaz, egyikben sem vett részt, mi több: mindkettőt vele szemben hajtották végre. Ahogy Lendvai álmában létező harmadikkal is történne.


.

Valódi Hírek