Rónai Sándor és a Demokratikus Koalíció több politikusa a Külügyminisztérium előtt tiltakozott.
Rónai Sándor, a DK elnökségi tagja vasárnap a Külgazdasági és Külügyminisztérium előtt tartott flashmobbal egybekötött sajtótájékoztatót. Társaival együtt azért tiltakozott, mert a szlovák kormány olyan iskolákat záratna be vagy vonna össze egy törvénytervezet szerint, amelyekben magyar vagy kéttannyelvű oktatás is zajlik.
Szijjártó Péter három hete még azt mondta, hogy az új nyelvjogi szabályozás semmilyen módon nem veszélyezteti az anyanyelvhasználatot a Szlovákiában élő nemzeti kisebbségek számára. Ezek szerint ez is csak egy fideszes hazugság volt – írta a párt közleményében.
Kapcsolódó: Becsapott az üstökös: Szijjártó Péter észbekapott, miután szembejött a valóság
A Demokratikus Koalíció szerint Orbán Viktor elárulta a szlovákiai magyarokat is. Orbánék előbb a kebelbarátai lettek egy magyar-ellenes szlovák kormányzatnak, aztán megígérték, hogy nem fogják a magyarok anyanyelvhasználatát akadályozni, most pedig kiderült:
bezárják vagy összevonják a magyar nyelvű oktatást is végző iskolákat Szlovákiában
– fogalmazott Rónai Sándor. Hozzátette: Szijjártónak most kellene bekéretnie a szlovák nagykövetet, most kellene kiállnia a magyarokért, de a Fidesz hallgat. Ez a baj az Orbán-kormánnyal:
„a magyarok csak hivatkozási alapnak kellenek, amikor tényleg baj van, akkor egyetlen magyar sem számíthat rájuk sem itt, sem a határainkon túl”
– zárta sajtótájékoztatóját a DK politikusa.
Rónai Sándor sajtótájékoztatóját a Demokratikus Koalíció Facebook-oldalán lehet megnézni:
(Demokratikus Koalíció/Facebook)