Mi folyik itt? Tiborcz István váratlan üzenetet küldött a Nyugati Fénynek

Mindig is tudtuk, hogy Tiborcz István „becsületes”: itt a magyarázkodás az adókötelezettsége kapcsán.

Egy kisebb fáziskéséssel, de megérkezett Tiborcz István reakciója arra vonatkozóan, hogy a miniszterelnök veje egy, a sajtóban megjelent cikk szerint 30 milliárd forintnyi adót lopott (?) el a magyar emberektől.

A kormány nyolc évvel ezelőtt fogadott el egy tövénymódosítást, amely lehetővé teszi, hogy a vállalkozások a műemlék épületek és a helyi védelem alatt álló ingatlanok felújításánál a beruházási érték kétszeresével csökkenthessék az adóalapjukat.

A miniszterelnök leleményes veje tehát így tudott gyakorlatilag a magyar emberektől 30 milliárd forint adót ellopni. Tiborcz kihasználta a törvény kiskapuit, és 30 milliárdot zsebre rakott.

A tehetséges vállalkozó cége, a BDPST Ingatlanforgalmazó és Beruházó Zrt. négy évben 48,4 milliárd forint nyereséget termelt 2019 és 2023 között.

Tiborcz István reagált az őt ért leleplező cikkre az adóügyben

Meglepő helyen, a LinkedIn profilján magyarázta meg: ő aztán befizette (!) az adót, csak nem úgy, máshogy.

A hiteles tájékoztatásnak lapunk eleget téve, a miniszterelnök vejének posztját egész egyszerűen változtatás nélkül közöljük.

Íme Tiborcz magyarázata:

„Büszke vagyok arra, hogy a BDPST Group az elmúlt években több mint 90 milliárd forintot költött olyan műemléki épületek felújítására és megmentésére, mint a turai kastély, a Dorothea Hotel épületegyüttese vagy az Adria-palota, visszaállítva eredeti szépségüket és megőrizve azokat a következő generációknak.

A hatályos adózási törvények adta lehetőséggel élve az elmúlt hét év során összesen ennek az összegnek a töredékét, 2,8 milliárd forintot érvényesített a cég társasági adókedvezményként ezek után a rendkívül komplex és komplikált beruházások után,

miközben a BDPST csoport és vállalatai csak 2023-ban több mint 15 milliárd forint adót fizettek be különböző adónemeken keresztül

(jövedelmet terhelő adók és ágazatspecifikus adók formájában) a magyar költségvetésnek és az érintett önkormányzatoknak.

Arra bíztatom a hazai nagyvállalatokat és a multinacionális cégeket, hogy ők is vegyék ki a részüket az építészeti örökségünk megmentéséből, hogy még szebb legyen Budapest és Magyarország!”

A DK egyébként törvénymódosítást akar az ügy miatt.

Kapcsolódó cikkünk:

Botrányos hír jött Tiborcz Istvánról: Sikítani fog a pénztárcád a dühtől

(Tiborcz István/LinkedIn)

Valódi Hírek