Ezt tette az Orbán-kormány: 13 év után elhagyja praxisát az érdi háziorvos (+videó)

Menekülnek az orvosok az állami egészségügyből.

„Az utolsó csepp” az ügyeleti rendszer bevezetése volt

Dr. Beta Borbála érdi háziorvos 13 év után úgy döntött, elhagyja praxisát, és az állami egészségügy helyett a magánellátásban fog elhelyezkedni üzemorvosként.

„Az utolsó csepp a pohárban az ügyeleti rendszer bevezetése volt”

– fogalmazott az orvos.

Elmondta, azért döntött így, mert ugyanakkora fizetésért így csak heti négy napot kell majd dolgoznia, és azt a hivatást gyakorolhatja, amire feltette az életét. Mint mondta, döntésében az is meghatározó szerepet játszott, hogy

a kormány bármikor tovább növelheti a háziorvosokra rótt terheket.

„Hogy a kétszer hat óra ügyeletből mikor lesz négyszer hat és ötször hat. És ami nagyon fontos nekem, hogy mikor fogják bevezetni, hogy gyerekeket kelljen ellátnom, mert azt biztos, hogy nem vállalnám”

– nyilatkozta a Deutsche Welle riportjában.

Megszólaltatták Dr. Bózsik Attila ortopéd sebészt is, aki 17 évig dolgozott a Honvédkórházban, azonban mára már főállásban a Doktor24 magánegészségügyi szolgáltató orvosaként dolgozik. Mint mondta, őt (sem) az anyagiak vezették ide elsősorban, amikor elhagyta az állami rendszert.

„Nem a több pénzért jöttem ide, hanem a szakmáért és a nyugalomért.

Nem akarok többet szembeszéllel haladni”

– fogalmazott.

Videó:

(DW/Youtube)

Kapcsolódó:

Mi folyik itt? Megszűnik egy újabb szülészet Magyarországon

Valódi Hírek