Közel-keleti vérfürdő: Halálos áldozata is van a szombati izraeli rakétatámadásnak

Megtorlás Irán ellen.

Megírtuk, hogy szombaton Izrael rakétákkal támadott vissza Irán október elsejei támadására. A műveletnek halálos áldozata is van.

Két iráni katona meghalt a rakétatámadásban,

amelyet Izreal válaszul mért Iránra. Az izraeliek légvédelmi rendszereket és rakétagyártó üzemeket bombáztak.

Az izraeli katonai szóvivő azt mondta, mindent megtesznek, hogy megvédjék a hazájukat.

Szakértők szerint Izrael mérsékelt támadást adott az irániak korábbi támadására. Ez szerintük azt mutatja, hogy az Egyesült Államok tudott hatni Izraelre.

A légitámadást követően több ország kormánya is óva intette Teheránt a válaszcsapástól, és az eszkalációval fenyegető katonai konfliktus azonnali lezárására szólította fel a feleket – írta az MTI.

Az amerikai kormány nem akarja, hogy még tovább eszkalálódjon a konfliktus

Az Egyesült Államok továbbra is teljes mértékben támogatja a zsidó állam önvédelemhez való jogát – jelentette ki izraeli kollégájának Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter.

A Fehér Ház egyik magasrangú tisztsésgviselője azt mondta az AP hírügynökségnek, hogy az amerikai kormány szerint a szombati műveletnek le kell zárnia az Izrael és Irán közti konfliktust.

Magyarok is veszélyben lehetnek

Szijjártó Péter is megszólalt a közel-keleti konfliktusról. A külügyminiszter arra kérte a magyarokat, ne utazzanak egyik érintett országba se. 30 magyar van Iránban, ebből 12-en jelentkeztek konzuli védelemre.

Kapcsolódó cikkünk:

Megvalósult a legrosszabb forgatókönyv: Izrael rakétákkal válaszolt az iráni támadásra (+videó)

(cnn.com nyomán)

Valódi Hírek