Rendkívüli: Törökország csapást mért Szíriára

Észak-Szíriában és Irakban csaptak le.

Szerintük a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) felelős a védelmi vállalat székházát ért támadásért.

A török légierő szerda éjjel csapást mért a PKK észak-szíriai és iraki célpontjaira – ezt a török védelmi minisztérium jelentette be. Az akció megtorlás az Ankara közelében lévő egyik védelmi vállalat székháza ellen korábban elkövetett halálos támadásért – írta meg a Politico.

Közel három tucat célpontot semmisítettek meg

A török állami hírügynökség szerint az esti támadásban

32 célpontot semmisítettek meg,

és a légi műveletek még tartanak.

A védelmi minisztérium közölte, a török fegyveres erők

„elszántan és határozottan folytatják a terrorizmus elleni harcot, amíg egyetlen terrorista sem marad”

– idézte a portál.

Kapcsolódó: Orbán haverjánál beindult a tisztogatás: 400 embert vettek őrizetbe

A belügy szerint ők a felelősek a védelmi üzem elleni támadásért

Ali Yerlikaya török belügyminiszter korábban azt mondta, a PKK tagjai „valószínűleg” felelősek a Turkish Aerospace Industries székháza elleni támadásért, amelyben

öt ember meghalt és 22 megsebesült.

Az állami tulajdonú védelmi gyártó, amely katonai és polgári repülőgépeket készít és szerel össze. De akkor sem a PKK, sem más csoport nem vállalta a felelősséget a támadásért.

A szerdai cselekmény a Törökország és a betiltott kurd militáns csoport közötti folyamatos harc legutóbbi fellángolását jelenti, amelyet a török ​​kormány – és néhány nyugati szövetséges, köztük az Egyesült Államok – terrorszervezetnek minősített – összegezték.

Kapcsolódó:

Mi jöhet még? Itt van Erdoğan és Orbán nagy bejelentése

(Kiemelt fotó: DW News összeállítás)

Valódi Hírek