Szívszorító: Éjjel-nappal ápolásra szorul a híres humorista nagybeteg felesége (+videó)

Farkasházy Tivadar felesége huszonnégy órás felügyeletre szorul.

A kétszeres Pulitzer-emlékdíjas humorista, újságíró, közgazdász 2024-ben kétszeres jubileumot ünnepel: a Magyar Rádió első humorfesztiválját – amely hosszú és sikeres pályájának kezdetét jelentette – 50 éve nyerte meg. Ezenkívül feleségével, akinek súlyos betegsége miatt évek óta Balatonfüreden laknak, házasságuk 50. évfordulójukat ünnepelték idén. Ennek alkalmából a Klubrádió stúdiójában vendégeskedett.

Farkasházy Tivadar a nap 24 órájában ápolja beteg feleségét

A sokak számára leginkább a Heti Hetes című műsorból vagy a Hócipőből ismert Farkasházy évek óta Balatonfüreden lévő lakásukban ápolja a nagybeteg feleségét, Mimit, aki a nap 24 órájában rászorul.

„A Mimi nincs jól, viszont gyönyörű napokat töltünk együtt. Soha nem voltam ennyit a feleségemmel, és

most jóváteszek valamit azokból a bűnökből, amiket a családommal, főleg a gyerekeimmel szemben elkövettem,

hogy helyettük ifjú humoristákkal foglalkoztam. Viszont sokkal többet nevet, sokkal többet mosolyog, apró, finom poénokat észrevesz, aminek nagyon örülök, csak hát a szomorúság több, mint az öröm”

– fogalmazta meg érzéseit az interjúban a 78 éves humorista.

Felesége betegségéről nem akart beszélni. Csak annyit mondott, állapota miatt helyhez van kötve, és állandó segítségre szorul.

Farkasházy Tivadar nem fogadott segítséget, ő maga látja el az ápolói feladatok legnagyobb részét. Ahogy fogalmazott, magát vette föl:

„Ez egy afféle penitencia. Most behozom azt a sok mulasztásomat, amit az évek során elkövettem. Nem azt mondom, hogy örömmel végzem a feladatokat, de

valami kárpótlást kapok a társaságától”

– jelentette ki, hozzátéve, hogy a háztartást is ő vezeti.

Mint mondta, az interjú idejére azonban kénytelen volt segítséget kérni, fölrohant Pestre, aztán rohan is vissza Balatonfüredre.

Nagyon hálás feleségének, aki továbbra is a Hócipő főszerkesztője. Farkasházy Tivadar elismerte, hogy Mimi az ő karrierjének áldozatául esett, amiatt és a családért hagyott fel a hivatásával.

„Most valamit igyekszem visszaadni neki.”

Azt is elmondta, hogy azért költöztek Pestről a füredi garzonlakásukba, mert az felesége kedvenc városa.

Kiderült, azért egy füredi garzonlakásba költöztek Pestről több éve, mert ez a felesége kedvenc városa.

„Sok baj volt a szívével, a cukrával, évente járt ide a szanatóriumba, itt érzi otthon magát. (…) Beszűkült számára a tér, és itt tudom két kisszobában őt ellátni, sokkal jobban. A pesti lakásunk pedig üresen áll.”

A teljes interjú meghallgatható a Klubrádió YouTube-csatornáján:

Valódi Hírek