Kibukott a súlyos hír: Milliós fizetéssel szórja meg a fideszes polgármester a párttársát

Karsay Ferenc luxustanácsadót tart fent Budafokon.

Karsay Ferenc milliós fizetésért alkalmazza tanácsadó munkakörben a kollégáját

Krieger Krisztina, Budapest XXII. kerületének kormánypárti önkormányzati képviselője havonta 1,1 millió forintért nyújt tanácsadói szolgáltatásokat a luxusvillás Karsay Ferenc fideszes polgármesternek – számolt be a hvg.hu. Az ellenzék ezt elfogadhatatlannak tartja, ezért jogi lépéseket helyeztek kilátásba a szerződés megszüntetése érdekében.

A fideszes politikus nem szégyellős:

vagyonnyilatkozatában is feltüntette az 1,1 millió forintos extra jövedelmet,

amelyet a havonta több százezer forintos képviselői fizetése mellé tehet zsebre. Könyveléssel foglalkozó egyéni vállalkozásán keresztül számláz az önkormányzatnak.

Karsay Ferenc polgármestert a portál arról kérdezte, nem tartják-e összeférhetetlennek, hogy a jelenlegi közgyűlés tagja adjon megbízási díjért tanácsokat a polgármesternek. A Krieger Krisztina által eddig nyújtott szolgáltatás részleteiről nem nyilatkoztak, és nem járultak hozzá, hogy a lapnak küldött rövid, mindössze kétmondatos válaszukat közöljék.

Kiakadt az ellenzék

Perlai Zoltán DK-s önkormányzati képviselő kifejtette:

„A következő hónapokban keresni fogjuk azokat a jogi lehetőségeket, amelyek segítségével ezt a szerintünk

nemcsak etikátlan, hanem jogszerűtlen pozíciót megszüntethetjük.

Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy egy aktív képviselő adjon havi 1,1 millió forintért tanácsokat a saját polgármesterének. Krieger Krisztina az előző ciklusban elnöke volt a pénzügyi bizottságnak, alelnöke volt a környezet- és közrendvédelmi bizottságnak és tagja volt az oktatási bizottságnak is.”

Az önkormányzat honlapján közzétett helyi rendelet szerint a képviselői munkáért járó alapdíj a mindenkori minimálbér 80 százaléka (jelenleg bruttó 213 ezer forint), ez azonban további pótlékokkal is kiegészülhet. Ha ugyanis valaki például bizottsági elnök is, akkor ezt az összeget havonta az alapdíj 200 százalékával kell növelni. A további tagságokért – bizottságonként – havonta az alapdíj 30 százaléka jár pluszban.

Karsay Ferenc és a Fidesz kisebbségbe került

Budafok-Tétényben ugyan a fideszes Karsay Ferenc lett a polgármester, de mivel a képviselő-testületben kisebbségbe kerültek a kormánypártok,

az ellenzék azt tervezi, hogy kezébe veszik az irányítást.

Át szeretnék alakítani a közbeszerzések lebonyolításának rendszerét, helyreállítani a kormánypártiak által megbontott helyi médiaegyensúlyt. A mérleg nyelve várhatóan a Magyar Kétfarkú Kutya Párt helyi képviselő mellett a Mi Hazánk képviselője lesz.

(Címlapfotó: Krieger Krisztina/Facebook)

Kapcsolódó:

Azonnali válaszokat követel a DK a budafoki fideszes polgármestertől annak luxusvillája miatt (+videó)

Éppen a választás előtt bukott ki a hír: A fideszes nagyhal székébe kerülhet az, ami nemrég történt

Valódi Hírek