FRISS: Az állami rádióban magyarázkodik Orbán, miután bohócot csináltak belőle Brüsszelben (+videó)

Beszólt Zelenszkijnek is.

Az EU-csúcs után pénteken megszólalt az állami rádióban Orbán Viktor. A miniszterelnök a többi közt beszélt az ukrán háborúról, a migrációról és a Tisza Pártról is.

Orbán az orosz–ukrán háborúval kapcsolatban azt mondta, a háború kezdete óta az erőviszonyok Oroszország javára változtak. Szerinte Volodimir Zelenszkij tervével nem lehet nyerni, azzal veszíteni lehet.

Orbán szerint rosszat akar a Néppárt nekünk

A kormányfő ezután az Európai Néppártot kezdte el savazni. Orbán úgy fogalmazott:

„A tüzet az Európai Néppárt fújja, ők a legelkötelezettebbek a háború mellett az egész európai mezőnyben”.

Az ügy előzménye, hogy a Néppárt a napokban kirakott egy posztot Orbánról azzal a szöveggel, hogy „ideje távozni”. A miniszterelnök véleménye szerint a Néppárt egy olyan világot képzel el Magyarországnak, ami rossz. Ugyanakkor azt gondolja, a Magyar Péter vezette Tisza Pártot szívesebben látná kormányon.

Aki szerinte Néppártba belép, az a magyar társadalom ellen van.

A miniszterelnök a migrációról szólva azt mondta, fontosnak tartja a frissen bejelentett nemzeti konzultációt, aminek eredménye a „fundamentuma” lesz az új gazdasági csomagnak.

„más országokban a fél karjukat odaadnák az európai emberek a mi migrációs politikánkért”.

Jönnek az adókedvezmények?

Végül a gazdaságról is beszélt. Azt mondta, adót kell csökkenteni, hiába nem szeretné azt senki Nyugaton. Béremelést, adókedvezményeket és a kis- és középvállalkozások megsegítését ígérte.

„A következő években egy látványos változás látszik majd a mindennapi életben is”

– zárta a beszédét a miniszterelnök, hozzátéve, ha jövőre megindulnak, lesz nagy csodálkozás.

Nézd meg a teljes beszélgetést:


Kapcsolódó cikkünk:

Megérdemlik: Elképesztő fricskát talált ki Orbánéknak a Néppárt

Valódi Hírek