Ettől féltünk: Sokkoló drágulás szakad a nyakunkba az év végén

Elsősorban az üzemanyagok fognak drágulni, és ez magával rántja az összes többi fogyasztási cikket is.

Öveket becsatolni: eszméletlen drágulásra figyelmeztettek a szakértők

Az ATV Híradó által megszólaltatott szakértők szerint az év végével ismét felpöröghet az infláció.

„Ne feledjük, hogy pont a következő hónapokban olyan áremelkedéssel találkozhatnak a fogyasztók, a háztartások, ami

megint visszahozza azokat a rossz inflációs emlékeket, amik nagyjából az elmúlt két évben rémisztgették és félelemben tartották a háztartásokat.

Nevesül, emelkedő üzemanyagárak, várhatóan tovább emelkedő élelmiszerárak”

– nyilatkozta Virovácz Péter a csatornának.

A közgazdász úgy vélekedik, 2024 decemberére a drágulás mértéke ismét el fogja érni a 4,5 százalékos mértéket, a lakosság pedig még ennél is rosszabbnak érezheti a helyzetet.

Az áremelkedés motorja első sorban a benzin és a gázolaj árának emelkedése lehet, ami jelenleg 9,5 százalékkal alacsonyabban áll, mint tavaly szeptemberben.

Az üzemanyagok drágulása miatt minden más is drágább lesz

A szakértő szerint a jelenlegi gyalázatos forintárfolyam is hozzájárul a dráguláshoz.

„A forintunkat át kell váltani dollárra, méghozzá a mostani árfolyamon. A jelenlegi árfolyam jóval 360 felett van. És ha romlik a forint, több forintot kell fizetnünk ugyanazért a nyersolajért”

– részletezte Holoda Attila.

Kapcsolódó:

Összeomlott a forint: Kitört a pánik, roham indulhat a pénzváltóknál

Siess a benzinkútra: A pénztárcádnak fájni fog, ami ezután jön

Valódi Hírek