Mit művel Szijjártó Mészáros Lőrinc oldalán? Itt a nagy bejelentés

Szijjártó Péter már Mészáros Lőrinc oldalán feszít.

Szijjártó Péter nagyon büszke a Mészáros-féle gigaprojektre

„🚨 Ma az utolsó sínszál lefektetésével a fővároson kívüli szakasz nyíltvonali vágányépítési munkálatai lezárultak, így a jövő év végére elkészülhetnek a magyarországi munkálatok. Ez az eddigi legfontosabb mérföldkő az új Budapest-Belgrád vasútvonal építése során 🛤️

Mindez azt jelenti, hogy a V-Híd és partnerei 150 kilométeres kétvágányú vasúti pályát építettek meg, ezzel nagyjából 300 kilométernyi vágány fektetésére kerül sor.

Ezzel jövő év végére már teljesen készen lesz a Budapest-Belgrád vasútvonal magyarországi szakasza, ami egy új korszakot nyit a Budapest és Belgrád közötti vasúti közlekedésben”

– dicsekedett Szijjártó Péter a Mészáros Lőrinc nevéhez is fűződő projekttel.

Szijjártó Péter arról magyarázott: az emberiség jelenleg a veszélyek korában él. Ez ugyanakkor számos lehetőséget is tartogat hazánk számára, például a kelet-nyugati együttműködés révén. Leszögezte: ebben egyesek veszélyt látnak, a magyar kormány azonban lehetőséget.

Mi azt gondoljuk, hogy erősíteni kell Kelet és Nyugat kapcsolatrendszerét. Azok, akik erre veszélyként tekintenek, inkább elszigetelnék egymástól a keleti és a nyugati világot, főleg annak gazdasági szereplőit

– fogalmazott.

Mit művel Szijjártó oldalán Mészáros Lőrinc?

Szavai szerint ebben a vitában a legjobb érvek Magyarország oldalán vannak. Szerinte a gazdaság sokat profitált az elmúlt években abból, hogy

hazánk Kelet és Nyugat fontos európai találkozási pontja lett.

Újabb bizonyítéknak” nevezte erre a Budapest–Belgrád vasútvonalat is, amely jelentős hasznot hoz majd Magyarország számára. Ez egyrészt minden korábbinál közelebb hozza a szomszédos Szerbiával, másrészt ez lesz a legversenyképesebb teherszállítási útvonal a dél-európai kikötőkbe érkező, Nyugat-Európába tartó távol-keleti áruk számára.

Aláhúzta, hogy az Európai Unió és Kína közötti kereskedelmi forgalom értéke évi 800 milliárd euró körül van, ez Kelet-Ázsia egésze esetében több ezer milliárd eurós nagyságrendet képvisel.

Ennek pedig egy jelentős része bizony hajón Dél-Európába érkezik, ahonnan vonattal ezeket az árukat Nyugat-Európába kell szállítani

– mutatott rá.

Zeng a dicshimnusz a Mészáros-féle gigaprojektről

Valamint arra is kitért, hogy a beruházásnak köszönhetően óriási fejlődés előtt áll a budapesti elővárosi vasúti közlekedés is, illetve a magyarországi teher- és személyszállítás még nagyobb arányban kerül át vasútra, amely a legkörnyezetkímélőbb szállítási mód.

Ez Magyarország történetének a valaha volt legnagyobb és legösszetettebb kötöttpályás közlekedési fejlesztése

– emelte ki.

A miniszter végül kifejtette, hogy ilyen az, „mikor a józan ész felülkerekedik az ideologikus, dogmatikus megkötöttségeken„, a beruházás ugyanis nem jöhetett volna létre, ha „mi is ideologikus, dogmatikus megközelítés által foglyul ejtett külpolitikát folytatnánk„.

Szijjártó alig várja a befejezést

Megjegyezte, hogy ez európai összevetésben is nagy, összetett vasútépítési munka, márpedig a magyar gazdaság elmúlt években végbement dimenzióváltását tanúsítja, hogy a projektben egy hazai vállalat vezető szerepet tudott és tud játszani.

A V-Híd ezzel a munkával nemcsak az európai, hanem nemzetközi szinten is végleg letette a névjegyét (…) Megvannak a gépek, megvannak az emberek, ma már 1200-an a vállalatcsoport kötelékében, és a referencia is megvan

– sorolta.

Tudatta, hogy a magyar vasúti építőipar teljesítménye 2010 óta már hétszeresére nőtt, tavaly az értéke nagyjából 340 milliárd forint volt, ami egy év alatt több mint 50 százalékos bővülést jelent.

Nem csak Mészáros Lőrinc: Az Orbán család is gazdagszik a Budapest–Belgrád-vasútvonalon

A Budapest–Belgrád-vasútvonal felújításához az Orbán család bányájából is szállítottak építőanyagokat – írta meg hétfőn a 444.hu. 200 ezer tonna vasúti követ szállítottak Gántról, az Orbán család bányájából az építkezéshez.

Nem csak Mészáros Lőrinc: Az Orbán család is gazdagszik a Budapest–Belgrád-vasútvonalon

Orbán Viktor közvetlen családtagjai is szépen profitálnak. A Budapest–Belgrád-vasútvonal felújításához az Orbán család bányájából is szállítottak építőanyagokat – írta meg hétfőn a 444.hu.

Mészáros Lőrinc mellett Orbán Viktor közvetlen családtagjai is profitálhatnak a hatalmas állami építkezésből. Erről az általuk látott belső dokumentumokból szereztek tudomást, és az információt két fuvarozó cég is megerősítette.

Azt már eddig is lehetett tudni, hogy a Budapest–Belgrád-vasútvonal építkezésén Mészáros Lőrinc cégei dolgoznak fővállalkozóként. A beruházás részletei titkosak, így azt mostanáig nem lehetett tudni, hogy a miniszterelnök családtagjai is profitálhatnak belőle.

Gigantikus állami építkezés nem kevés haszonnal

Az iratok szerint 2022–2023-ban több mint

200 ezer tonna vasúti követ szállítottak Gántról, az Orbán család bányájából

az építkezéshez.

Az építőanyagok egy részét Mészáros Lőrinc egyik, a projekten dolgozó cége, a tavaly 50 milliárdos profitra szert tevő V-Híd rendelte meg Orbánéktól. Az egyik dokumentum szerint a kínai kivitelező cég bruttó

egymilliárd forintos szerződést tervezett kötni gánti zúzottkő szállítására.

Valódi Hírek