A Demokratikus Koalíció megszavazta a fővárosi antikorrupciós csomagot

A Magyar Péter vezette Tisza Párt és a Fidesz nemet mondott a javaslatra.

A Demokratikus Koalíció megszavazta a Fővárosi Közgyűlésben az Átlátszó, a Transparency International és a K-Monitor átláthatósági intézkedési csomagját, amit a Kutyapárt terjesztett be. A Magyar Péter vezette Tisza Párt és a Fidesz azonban

nemet mondott a javaslatra

– hívta fel a figyelmet Szaniszló Sándor, a DK fővárosi frakcióvezetője.

„A Demokratikus Koalíció szerint az ellenzék közös érdeke a fővárosi működés átláthatósága, ezért szavaztuk meg az antikorrupciós csomagot. Ez bizonyítja, hogy míg a Fidesz állami szintű korrupciót működtet, addig az ellenzék vezette Budapest nem tűri meg a korrupció legkisebb formáját sem.

Mi, szociáldemokraták nem fogjuk hagyni, hogy a fideszes korrupció betegye a lábát a fővárosba”

– közölte a politikus.

Kapcsolódó:

Magyarék az első napon összefogtak a Fidesszel, hogy megpuccsolják Karácsonyt

Szaniszló Sándor: A DK a következő öt évben is Budapest töretlen fejlődéséért dolgozik

Valódi Hírek