Szaniszló Sándor: A DK a következő öt évben is Budapest töretlen fejlődéséért dolgozik

Szaniszló Sándor elmondta, hogyan képzeli a DK a Fővárosi Közgyűlésben a munkát.

A Demokratikus Koalíció (DK) a következő öt évben is azért dolgozik, hogy a főváros töretlenül fejlődjön – mondta Szaniszló Sándor, a DK frakcióvezetője a Fővárosi Közgyűlés pénteki alakuló ülése előtt tartott sajtótájékoztatóján.

Szaniszló Sándor hangsúlyozta. a DK együttműködik mindenkivel Budapest érdekében

A XVIII. kerület polgármestere hozzátette: tudomásul veszik Karácsony Gergely főpolgármester döntését arról, hogy nem jelöl főpolgármester-helyettest, mivel jelen pillanatban senki nem kapná meg a megválasztásához szükséges szavazatmennyiséget. Amennyiben a következő hat hónapban a főpolgármester megegyezésre jut a Tisztelet és Szabadság Párttal vagy a Magyar Kétfarkú Kutya Párttal, és főpolgármester-helyettest jelöl a soraikból, őket a DK a város működése érdekében támogatni fogja – tette hozzá.

Kiemelte: a következő öt évben a Fővárosi Közgyűlés „közéleti laboratórium” lesz, a közgyűlésben minden párt jelen lesz, amelynek szerepe lehet 2026-ban a kormányváltásban.

„Ez a munka példaként szolgál arra is, hogy ha a várost tudjuk vezetni, okkal feltételezhetik a magyarok, hogy egy kormányváltás után el tudjuk kormányozni együtt az ország szekerét is”

– fogalmazott a DK-s politikus.

Szaniszló szerint a Fidesznek is lenne feladata

Szaniszló Sándor emlékeztetett: Szentkirályi Alexandra, a Fidesz fővárosi frakciójának vezetője többször is azt mondta, a város érdekében szeretne dolgozni. A DK ezért felszólítja: járjanak el a kormánynál, hogy Budapest kivéreztetése megszűnjön. Csökkentsék érdemben a 75 milliárd forintot kitevő szolidaritási adót. Emellett adják vissza a 90 milliárd forintot, amit különböző jogcímeken elvontak és ami a város működéséhez szükséges.

A politikus egy kérdésre válaszolva kifejtette: csak Budapest érdekei számítanak, és ha az ellenzék szeretné vezetni Budapestet, akkor „a kooperatív mondatoknak van helye”. A társadalom nézni fogja, hogyan dolgozunk együtt mi, akik esélyesek vagyunk 2026-ban a kormányváltásra – fogalmazott.

Jelezte: azokat az előterjesztéseket, amelyek „jó irányba viszik a főváros ügyeit”, meg fogják szavazni. Ugyanakkor Szaniszló leszögezte azt is, nem vesznek részt a szervezeti és működési szabályzat körüli „huzavonában”.

Budapestnek vissza kell kapnia a rendőreit!

Keszthelyi Dorottya (DK) fővárosi képviselő elmondta: 27 ezer fővárosi dolgozó várja, hogy folytassák a szakmai munkát. Jelezte: két szakmai előterjesztést hoztak az alakuló ülésre. Az egyikkel azt szeretnék elérni, hogy a kerületek kapják vissza a nemzeti dohányboltok nyitvatartás-szabályozását érintő jogukat.

A másik javaslatban kezdeményezik, hogy a főpolgármester kezdjen tárgyalásba Pintér Sándor belügyminiszterrel, hogy

„Budapest kapja vissza a rendőreit”.

Mint mondta, szükség van a közrendre, és azt szeretnék elérni, hogy Budapest kapja vissza a járőrök, körzeti megbízottak 2010-es létszámát és közterületi óraszámát.

Déri Tibor, a DK-frakció harmadik tagja azt hangsúlyozta: dolgozni jöttek a fővárosba. Szakmai munkát szeretnének végezni, és nem vesznek részt a hatalmi harcokban.

Valódi Hírek