Összerezzen a magyar lakosság: Több ezer embernek címez rossz hírt az adóhatóság

A NAV háromezer ügyféltől vár azonnali korrekciót, érkezik az értesítés.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal több mint 3 ezer vállalkozásnak küld tájékoztatást csütörtökön. Ennek oka, hogy az érintetteknek hibás a számlaadat-szolgáltatásuk vagy az áfabevallásuk – közölte a NAV szerdán az MTI-vel.

A figyelemfelhívó kezdeményezés az adózói tudatosság erősítését és az ügyfélközpontú szemléletet egyaránt szolgálja – olvasható a közleményben. Eszerint az érintettek lehetőséget kapnak a hibájuk javítására.

A NAV az értesítés után már súlyos bírságot szabhat ki

Hangsúlyozták, hogy a pontos adatok mindenkinek fontosak, ezek ugyanis a vállalkozások működését egyszerűbbé és költséghatékonyabbá teszik. Ami pedig kormányzati szempontból lényeges:

az államkasszának milliárdokban mérhető forintbevételt jelentenek.

Hozzátették, hogy a javítást elmulasztók akár 1 millió forintos bírságot is kaphatnak. A vállalkozásoknak érdemes az eÁFA-rendszert választaniuk, mert így

minimálisra csökkenthetők

az adateltérések és a hibázási lehetőségek, továbbá az adminisztrációs teher is csökkenthető – írták.

Valódi Hírek