Mi történt? Több Emirates-járat is Budapesten szállt le a közel-keleti konfliktus miatt (+fotók)

Két A380-as óriásgép is a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre érkezett.

Több járat is módosította útvonalát a közel-keleti konfliktus miatt

Kedden Irán rakétatámadást indított Izrael ellen, amely komoly hatással volt a régió légi közlekedésére. A támadás következtében több járat is módosította az útvonalát, és sok gép kénytelen volt kitérő repülőtereken leszállni. Az Emirates Budapest–Dubaj járata például Isztambulban landolt, míg

a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre négy Emirates-gép érkezett, köztük két A380-as óriásgép is

– hívta fel a figyelmet az airportal.hu.

Három Emirates-járat szállt le Budapesten

Az izraeli repülőterek jelenleg nem fogadnak és nem indítanak járatokat, Irak és Jordánia légterét lezárták, Irán légterének egy része fölött is korlátozások léptek életbe. Az Emirates EK 112-es Budapest–Dubaj járata a török–iráni határtól fordult vissza, végül Isztambulban szállt le, majd 2 óra 20 perces késéssel folytatta útját.

A Budapest Airport közlése szerint a közel-keleti konfliktus miatt három Emirates-járat is

visszafordult Törökország fölött, és Budapesten landolt.

A járatok közül kettőt Boeing 777-300ER, egyet – a düsseldorfit – pedig Airbus A380-800-as repülőgép teljesít. Az Emirates Nizza–Dubaj járatát teljesítő Airbus A380-800-as is Budapesten szállt le a korábban tervezett Bécs helyett.

A négy járat este 11 és szerda hajnali 3 óra között szállt fel ismét, miután üzemanyagot vettek fel, és Egyiptom, valamint Szaúd-Arábia légterén keresztül repültek tovább, hogy elkerüljék a konfliktus sújtotta zónákat.

Bécsbe ezenkívül három másik Airbus A380-as repülőgép érkezett az Emirates flottájából kitérőként.

Fotók:

Kitérő Emirates-járatok Budapestre 2024. október 1-jén / Forrás: airportal.hu

Két A380-as a 31R futópálya végső egyenesén / Forrás: airportal.hu

Két A380-as az irányítótorony előtti gurulóutakon / Forrás: airportal.hu

(AIRportal.hu/Facebook)

Valódi Hírek