Bármikor berobbanhat a puskaporos hordó: Fokozódik a káosz a Közel-Keleten

Libanon: kiiktatták a Hezbollah vezetőjét, azonban a csapások folytatódnak.

Az izraeli hadsereg szeptember 27-én megölte Haszan Naszrallahot, a Hezbollah vezetőjét.

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök szerint ezzel történelmi fordulóponthoz érkezett a konfliktus. Ugyanakkor az izraeli katonai vezérkari főnök azt szorgalmazta, hogy továbbra is keményen támadják a fegyveres szervezetet. Libanonban az elmúlt két hétben

több, mint ezer ember vesztette életét.

A vasárnapi csapásokban megölték Ali Karaki katonai főparancsnokot is, erősítette meg a Hezbollah, amely tegnap még szintén rakétákkal lőtte Izrael északi részét. Izrael azonban nem csak a libanoni szervezet ellen mért csapásokat. Bejrútban ugyan, de megölték a Palesztin Nemzeti Felszabadítási Mozgalom három magasrangú tisztjét is.

Emellett az izraeli hadsereg Jemenben is aktív: vasárnap csapásokat mértek a jemeni iszlámista hútik katonai létesítményeire; Hodeidah-ban legalább négyen meghaltak, emellett 29 sebesültről is beszámoltak. A hútikat Irán is támogatja, így félő, hogy

a konfliktus egyre jobban kiterjed.

A Fehér Ház nemzetbiztonsági szóvivője John Kirby diplomáciai megoldást szorgalmazva keményen kritizálta Izrael agresszivitását.

„A totális háború a Hezbollah-val és különösen Iránnal, nem a megfelelő mód.”

– mondta arra hivatkozva, hogy Izrael az északi határain élő lakosságát szeretné biztonságban látni.

(reuters.com)

Valódi Hírek