Betelt a pohár Gyurcsány Ferencnél: Orbán Viktor elárulta ’56-ot, a magyar tisztességet, a magyar becsületet, a magyar erkölcsöt

Gyurcsány Ferenc keményen kiosztotta a saját elveit is eláruló Orbán-kormányt ’56 ügyében.

A Demokratikus Koalíció elnöke, Gyurcsány Ferenc kedden sajtótájékoztatón mondta el, amit hétfőn nem tehetett meg a parlamentben. Kövér László házelnök ugyanis kikapcsolta a mikrofonját, így belefojtotta a szót az ellenzéki politikusba.

Egyre komolyabb a politikai és erkölcsi konfliktus

Súlyos történelmi, politikai és erkölcsi konfliktus van a miniszterelnök, a kormánya és közöttünk – hívta fel a figyelmet sajtótájékoztatóján a DK elnöke.

„A miniszterelnök és kormánya

történelmi, politikai és erkölcsi árulást követ el

azzal a politikával, amit az elmúlt években folytat”

– fogalmazott.

„A ház elnöke hétfőn nem akarta megengedni, hogy elmondhassam, miért gondoljuk ezt” – tette hozzá.

Gyurcsány Ferenc szerint a Fidesz és az ellenzék legnagyobb vitája arról szól, hogy az átalakuló világban mi Magyarország érdeke. A parlamenti képviselő úgy látja: a miniszterelnök évek óta a felemelkedő Kínát követi.

Nem lehetünk semlegesek

A DK elnöke emlékeztetett: a kínai elnök, Hszi Csin-ping 2017-ben azt mondta a Kínai Kommunista Párt kongresszusán, hogy mire 2049-ben a Kínai Népköztársaság százéves lesz, addigra Kína a világ politikai színpadának közepén kíván állni. Azaz:

Kína bejelentette igényét a világ vezető politikai szerepére.

A magyar miniszterelnök válasza erre a kihívásra az, hogy az ország ne kötelezze el magát sehova. Legyünk semlegesek, mert nem jó, ha blokkosodunk. Ez azonban csak a szavak szintjén semleges álláspont – fűzte hozzá.

Orbán Viktor az elmúlt években

kritikai megjegyzéseket kizárólag a Nyugattal szemben fogalmazott meg.

Egyetlen kritikai megjegyzést sem tett sem Kínára, sem Oroszországra vonatkozóan – jegyezte meg Gyurcsány Ferenc.

Gyurcsány: Orbán Viktor történelmi árulást követett el ’56 ügyében

A magyar miniszterelnök semlegességről beszél, miközben jól láthatóan Kína oldalára állt.

„Ez pedig történelmi árulás”

– fogalmazott.

Magyarország István király óta egy civilizációs kör része. Amikor az államalapító királyunk eldöntötte, hogy nem a bizánci, hanem a latin kereszténységhez tartozunk, az mindent meghatározó döntés volt – mondta.

Ez életmódot, életszemléletet, kultúrát is jelentett

– tette hozzá.

Az Egyesült Államok és Európa adja a világ gazdaságának 44 százalékát. Kína ezzel szemben 19-et.

A magyar miniszterelnök kishitű

Orbán kishitű, ha ilyen erővel a háta mögött a kínaiak felé fordul

– mondta.

Miért adja fel Orbán azt a meggyőződését, hogy ezer éve ennek a világnak a részei vagyunk? – tette fel a kérdést Gyurcsány Ferenc.

A Demokratikus Koalíció szerint ez nem nagyívű politikai gondolkodás, hanem

a legocsmányabb történelmi árulás.

A 2022-’23-as adatok szerint a világ leginkább élhető országainak rangsorában az első tízből hét európai. Magyarország az utóbbi években lecsúszott, már csak a 47. Kína azonban csak a 75. helyen áll ebben a rangsorban.

Kövér László a haza legfontosabb kérdésében nem engedi meg a vitát

A magyar kormányfő árulást követ el, ha a számokkal szemben Kína oldalára áll

– jelentette ki.

Ha a magyar kormányfő és a házelnök nem hajlandó megengedni, hogy az Országgyűlésben erről vitát folytassanak, akkor

a házelnök a haza legfontosabb kérdésében tiltja meg a szabad vitát.

Ez súlyos, a nemzettel szemben való bűn – fogalmazott a DK elnöke.

Nem lehetünk gazdaságilag semlegesek

A kormányfő napok óta gazdasági semlegességről beszél.

Ezzel azt mondja ki, hogy Magyarországnak el kell hagynia az Európai Uniót

– fogalmazott a DK elnöke.

A magyar gazdaság az EU-ba van beágyazva: így nem lehet gazdasági semlegességről beszélni.

Ezt pedig Gyurcsány Ferenc

politikai árulásnak tekinti.

Ezzel, úgy véli, Orbán egyre távolabb akar kerülni az Európai Uniótól.

„Ha a fideszes képviselők arcán annyi bibircsók nőne, ahányszor hazaárulóznak a parlamentben, akkor úgy tűnne, hogy a kormánypárti padsorokban zombik ülnek”

– tette hozzá.

A „hazaáruló” kifejezés a magyar parlamentben számtalanszor hangzik el, gyakran a magyar miniszterelnök és a házelnök szájából – mondta.

Ezzel szemben, ha Gyurcsány Ferenc országgyűlési képviselőként az „áruló” kifejezést használja, a házelnök belefojtja a szót.

Eddig azt gondoltuk, hogy csak egypárti diktatúrában lehetséges ez

– jegyezte meg.

Az oroszokhoz való viszony az egyik legfontosabb politikai kérdés

A DK elnöke szerint

az egyik legfontosabb, hazánkat érintő kérdés Orbán Viktor oroszpolitikájában 2009 novemberében bekövetkezett változás.

Az ország leginkább oroszellenes politikusából 15 percnyi, Vlagyimir Putyinnal történt tárgyalást követően Magyarország egyik leginkább oroszbarát politikusa lett – fogalmazott Gyurcsány Ferenc.

Erre pedig magyarázatot kell kapnunk. A DK elnöke szerint

abban a 15 percben Putyin megzsarolta a magyar miniszterelnököt.

Vagy anyagi természetű kérdésekkel, vagy állambiztonsági természetű kérdésekkel – fejtette ki.

Orbán Balázs 1956-os szavai nem a véletlennek köszönhetőek

Ha igaz az, hogy Putyin megzsarolta a magyar miniszterelnököt, akkor Orbán Balázs hatalmas vihart kiváltó szavai 1956-ról nem elszólásnak tekinthetőek. Hanem megvallása az Orbán Viktor által képviselt politikának – fogalmazott.

Márpedig ez a nemzeti emlékezetünket súlyosan sértő, forradalmi hitünket alapjaiban bántó állítás – tette hozzá.

Gyurcsány Ferenc szerint Orbán Viktor elárulta ’56-ot,

a magyar tisztességet, a magyar becsületet, a magyar erkölcsöt azzal, hogy a globális küzdelemben árulóként Kína mellett áll. A DK elnöke azzal vádolja a magyar miniszterelnököt, hogy politikai árulásként el kívánja hagyni az európai világot, ennek az útját építi.

Gyurcsány Ferenc keddi sajtótájékoztatóját >>ITT<< nézheted meg.

(Gyurcsány Ferenc / Facebook)