Elszabadultak az indulatok: Hazugsággal vádolta Karácsony Gergelyt a Magyar Péter által támogatott Vitézy Dávid

A Fővárosi Közgyűlés alakuló ülése előtt forró a hangulat.

A Fővárosi Közgyűlés alakuló ülése előtt Karácsony Gergely még nem tudja, hogy áll majd össze a többség – mondta el hétfőn a főpolgármester a telex.hu-nak.

Magyar Péter és Vitézy Dávid láthatóan összefogott

Mint Karácsony Gergely elmondta: Magyar Péter a bukott, Fidesz-támogatott főpolgármester-jelöltet, Vitézy Dávidot támogatja abban, hogy megkapja a főpolgármester-helyettesi széket.

Ez viszont azt jelentené, hogy a Fidesz leszerepelt jelöltje venné át a hatalmat Budapesten.

A főpolgármester ráadásul egy olyan javaslatot is látott, amely az összes jogkört elvenné tőle, és azt a főpolgármester-helyettesre, azaz a Magyarék által támogatott Vitézy Dávidra ruházná át.

Így a Fidesz erővel venné el azt, amire a szavazók nemet mondtak.

Magyar Péter semmiért nem vállal felelősséget

Karácsony Gergely és Magyar Péter múlt csütörtökön tárgyaltak, ám a megbeszélés nem kifejezetten volt sikeres.

„A Tisza Párt egy olyan furcsa és számomra nehezen értelmezhető politikai stratégiát, de az is lehet, hogy taktikát követ a fővárosban, hogy

semmiért sem vállal felelősséget, nem akar semmit, nem vesz részt semmiben, de közben minősítget,

és a megválasztott főpolgármestert is akadályozná, hogy teljesítse a felelősségét”

– fogalmazott Karácsony.

Magyar Vitézyt támogatja, de nyilvánosan ezt sem vállalja:

„Világos volt, hogy jelenleg nincs más, akit támogatnának, de jelölni, nyilvánosan felvállalni még őt sem hajlandó. Nehéz ehhez viszonyulni, miközben számomra természetes lenne, hogy a Tisza Párt jelöljön főpolgármester-helyettest. Elindultak a választáson, a legtöbb mandátumot szerezték, de

senki nem azért szavazott rájuk, hogy a zsűriben üldögéljenek, és közben ne vállaljanak felelősséget semmiért.

Nem erre kértek felhatalmazást”

– tette hozzá a főpolgármester.

Karácsony támogatná Vitézyt mint városfejlesztőt

Budapest sokat nyerne azzal, ha Vitézy Dávid városfejlesztőként és nem politikusként akarna segíteni a főváros irányításában.

„Korábban azt mondtam róla, hogy Budapest veszített egy jó urbanistát, és nyert egy középszerű politikust. Ha vissza tudnánk menni a jó urbanistához, miközben Vitézy része a városvezetésnek is, az megegyezne a választópolgárok akaratával”

– mondta Karácsony.

Vitézy gyorsan reagált az interjúban elhangzottakra

A Fidesz utolsó utáni pillanatban indított főpolgármester-jelöltje – aki hivatalosan függetlenként, a saját nevére keresztelt egyesület színeiben, illetve az LMP támogatásával indult, ám Szentkirályi Alexandra visszaléptetésével a Fidesz támogatását is megszerezte – úgy véli, Karácsony Gergely nem akarja elfogadni, hogy kisebbségbe került. Persze, azt sem árt megjegyezni: nem Karácsony került kisebbségbe, hanem csupán a mögötte álló pártszövetség.

Vitézy szerint a főpolgármester másokat hibáztat, másokra mutogat ahelyett, hogy dolgozna.

Vitézy Dávid Facebook-bejegyzését változtatás nélkül közöljük alább:

„Karácsony Gergely az önkormányzati ciklus nyitányaként Telex-interjút adott, amiben kizárólag panaszkodik, másokra mutogat, valótlanságokat állít és persze a Gyurcsány-kormányból hozott szövetségeseinek átmentéséhez ragaszkodik. Csak egy dologról nem beszélt: Budapestről.

5 pontban szeretném összefoglalni az álláspontomat:

1. A választók Karácsony Gergelyt kisebbségbe szorították a Fővárosi Közgyűlésben, a saját listája az eddigi 18 helyett csak 7 képviselőt ad a 33-ból. Ezzel az új helyzettel a főpolgármester képtelen szembenézni, az új fővárosi szereplőkkel meg sem próbálta kialakítani az együttműködést, ehelyett ragaszkodik a régi baloldali szövetségeseihez, és a szoci háttérembereihez.

Ehhez viszont úgy tűnik, nincs többségi támogatása – sem a budapesti szavazók körében, sem a Közgyűlésben.

A választási eredmények júliusban véglegessé váltak. Karácsony Gergelynek három hónapja volt arra, hogy a »kompromisszumok robotosaként« akár napi szinten egyeztetéseket hívjon össze, közelítsen, tárgyaljon, élére álljon annak, hogy ebben a politikai helyzetben működőképes formációt hozzon létre.

Ehhez képest, saját bevallása szerint, a legnagyobb ellenzéki frakciót adó párt vezetőjével, Magyar Péterrel összesen kétszer, velem egyszer egyeztetett – ez utóbbi nagyrészt másokra való panaszkodásból állt. Ha egy három hónapon át tartó, maratoni tárgyalássorozat után se sikerült volna megtalálni a megoldást Budapest vezetésére, talán még igaza is lenne.

Vitézy szerint Karácsony meg sem próbált egyeztetni vele

De meg sem próbálta. Karácsony Gergelynek egyetlen célja volt: megint eljátszani az áldozatot, telesírni a Telexet és a fél magyar médiát. A helyzet valójában ugyanaz, ami eddig: a főpolgármester semmit nem csinált a nyáron, a munka nincs elvégezve. Egy nappal a ciklus kezdete előtt nincs javaslata a saját helyetteseire, a közgyűlés bizottságaira, a működés kereteire.

2. Az elmúlt hetekben nem kommentáltam a főpolgármester-helyettességről szóló hírverést, amit Gyurcsány Ferenc és Szentkirályi Alexandra közösen habosított, mert úgy gondoltam, a főpolgármester dolga eldönteni, hogy kivel és hogyan akar együtt dolgozni.

Természetesen vannak feltételeim, de egyik sem hatáskörökről szól, hanem a programomról: BKK-rendészetről, külső kerületekről, köztisztaságról, állatvédelemről és a sok más, a budapestieket érintő ügyről.

Arról, hogy hogyan kellene jobban vezetni a várost.

Vitézy tagadja, hogy főpolgármester-helyettes szeretne lenni

3. A mai Telex-interjú után azonban egyértelművé kell tennem: nem jelentkeztem főpolgármester-helyettesnek. Sőt, Karácsony Gergelynek a kampányban elkövetett hazugságai, személyeskedő, becsmérlő mondatai, 5 év kudarcos városvezetési teljesítménye után erősen el kellett gondolkodnom azon, hogy egyáltalán beszélni van-e értelme erről a felkérésről vele.

Budapest azonban fontosabb az egóknál, Budapest fontosabb a személyes érzéseinknél, Budapest fontosabb annál, hogy mennyire tudjuk egymást elviselni, Budapest érdekében megoldásokat kell keresni.

A választás óta azonban ismét kiderült: Karácsony Gergely nem megoldásokat keres Budapest érdekében, hanem ürügyet a panaszkodásra. Ebben eddig se voltam partner és ezután sem leszek. Amikor tavasszal elindultam a főpolgármesteri posztért, akkor röviden így foglaltam össze a legfontosabb célomat: Budapest vezetése a pártpolitikai csaták helyett végre szóljon a valódi városfejlesztésről.

A rövid mondat mögött pedig ott állt egy 101 pontos részletes városfejlesztési program, amiben nagyon világosan leírtam azt is, hogy egészen konkrétan hogyan képzeljük el mindezt a csapatommal.

Sok váratlan, korábban elképzelhetetlen átalakulás történt az azóta eltelt hónapokban a magyar politikában, de az én céljaim semmit sem változtak. Budapesten az üres pártpolitikai harcok helyett szakmai munkára kértem felhatalmazást a választóktól, és ennek megfelelően viszonyulok Karácsony Gergelyhez is a továbbiakban is.

Soha nem döntött még ennyire kevés szavazat

4. Karácsony Gergellyel alig háromszáz voks, 0,04 százalék volt köztünk a különbség úgy, hogy mind a ketten több szavazatot kaptunk, mint bármelyik főpolgármester-jelölt az elmúlt húsz évben, akár Demszky, akár Tarlós, akár öt évvel ezelőtt maga Karácsony Gergely.

Soha ilyen szoros nem volt a verseny, és soha nem merült fel korábban, hogy két ilyen erős legitimációval rendelkező korábbi jelölt együtt vezesse a várost. A pártpolitikai csatatér logikája mentén a helyettesi tisztségre erre azonnal nemet kellene mondanom, de én nem így működöm.

Engem valóban Budapest érdekel, és azért indultam a választáson, hogy meghaladjam a fővárost béklyóba kötő pártpolitikai csatatér logikáját. Ezért nem utasítottam el a főpolgármesterrel való beszélgetést.
Karácsony Gergely azonban ugyanezt a pártpolitikai csatateret akarja újra és újra létrehozni.

Az interjúban ő maga buktatta le, hogy szemfényvesztés az a javaslata is, amely szerint pályázaton, szakmai alapon fogják kiválasztani a cégek vezetőit, amikor odaígérte a felügyelőbizottsági helyek egy részét a Fidesznek – és gondolom a háttérben ugyanígy a DK-nak és az MSZP-nek is.

5. A főpolgármester külön kérte, hogy a beszélgetésünkről ne tájékoztassuk a nyilvánosságot, ezt be is tartottam. Ezzel szemben ő egyből elrohant a Telexhez, hogy ott aztán olyasmiket állítson, amiknek személyesen az ellenkezőjét mondta.

Már a legnagyobb budapesti cégek felügyeletét és konkrét cégvezetők leváltását ajánlgatta nekem, amit most úgy állít be, hogy engem nem akar közpénz közelébe engedni. Ilyenkor megérti az ember, hogy a saját legszorosabb szövetségesei és párttársai is miért magnóval jártak hozzá egyeztetni – nekem ez nem szokásom, de nem is szeretnék ilyen közegben dolgozni.

Bármit is mond tehát most Karácsony Gergely, egyben biztosan számíthat ránk: a képviselőcsoportunk ott lesz a Közgyűlés alakuló ülésén és utána is, hogy konstruktív javaslatokat tegyünk a programom mentén, hogy Budapest újra fejlődő pályára állva zöldebb, biztonságosabb és élhetőbb legyen.”

(Vitézy Dávid/Facebook)

Folytatódik a Facebook-csörte

Vitézy Dávid megjegyzéseire Karácsony Gergely is reagált a közösségi médiában. A főpolgármester úgy véli, a hétfői interjúja nyomán elindult valami, amiből még jó is kisülhet. Az eddig acsarkodó felek ugyanis elkezdtek építő javaslatokkal előállni, és ez az, amire a fővárosnak szüksége van.

Karácsony Gergely Facebook-bejegyzését változtatás nélkül közöljük alább:

„Ha a mai Telex-interjúmra adott reakcióból kivonjuk a hazai politikát, az elengedhetetlen minősítgetéseket és vagdalkozást, akkor észrevehetjük a lényeget:

máris több a nyitottság a felelősségvállalásra és együttműködésre, mint eddig.

Pont ez volt a célom. Mert ez Budapest érdeke.

Fontos fejleménynek tartom, hogy a Tisza Párt eddigi álláspontján változtatva munkára jelentkezik és tanácsnokok jelölésére tett javaslatot. Én a felelősség vállalása alapján készen állok a közös munkára.

Fontos például, hogy az új közgyűlésnek lesz kerekesszéket használó tagja, aki biztos, hogy hasznos tudással, tapasztalattal tudja majd segíteni a budapesti akadálymentesítési program folytatását. Jó az is, hogy a piaci cégektől a közgyűlésbe érkező képviselők az öt éve elindított átláthatósági program végrehajtásában vállalnak szerepet.

Szívesen dolgozom együtt másokkal is, más fontos témákban: a tanácsnoki munkára való jelölés lehetősége a többi frakció számára is nyitva áll. Vitézy Dávid reakciójából számomra az a lényeg, hogy

elengedni látszik a hatalmi helyezkedést, a hatásköri matatást,

és szakmai együttműködésre törekszik a zöldebb, biztonságosabb és élhetőbb Budapest érdekében.

Kezdjük meg a közös munkát! Van tennivaló bőven!”

(Karácsony Gergely / Facebook)

Valódi Hírek