Győztek a helyiek: Nem lesz kínai méreggyár a magyar városban

Hevesen győzött a népakarat: nem épül meg az oldószerüzem.

Mégsem épül az akkumulátorgyártáshoz kapcsolódó oldószerüzem Hevesen – legalábbis erre utal a város fideszes polgármestere, Sveiczer Sándor hétfői bejelentése.

Hevesen lincshangulat uralkodott

A fideszes polgármester indítványozta

a kínai BYN Hungary Kft-vel korábban megkötött előszerződés egyoldalú felmondását és visszavonását

– írta meg a nepszava.hu.

A kínai befektető N-metil-pirrolidon nevű oldószert állított volna elő a város határában, amit kifejezetten az akkumulátorgyártáshoz használnak: a vegyület nemcsak szem-, és bőrirritációt okozhat, de

magzatkárosító és vetélést előidéző hatásáról is ismert.

A közmeghallgatás botrányba fulladt

A portál helyszíni riportban számolt be a botrányba fulladt közmeghallgatásról, amelyet a beruházásról szeptember elején kezdeményezett a város vezetője. Mind az ő, mind a meghívott környezetmérnök szakértő mondandóját gyakorlatilag elfojtották a tiltakozó helybéliek, akik

az ülés végeztével a polgármestert még több órán át skandálva várták a kijáratnál.

A fideszes polgármester, Sveiczer Sándor közleményében hajmeresztő magyarázatot adott a közmeghallgatáson történtekre. Azt írta:

„a zavart és támadásokat olyan,

az ellenzékhez köthető külföldön kiképzett csoportok szervezték,

akik Heveshez és a térséghez szinte semmilyen módon nem kapcsolódnak. Ezek a külső bérencek órákra sakkban tartották a lakossági tájékoztató résztvevőit, akadályozva a nyugodt, békés kommunikációt és a város lakosságának tájékoztatását.”

Nemrégiben népszavazást is kezdeményeztek a helyi fideszes politikusok arról, akarják-e a hevesiek, hogy megvalósuljon a városban a BYN Hungary Kft. 40 milliárd forintos beruházása.

(Kiemelt képünkön Sveiczer Sándor látható)

Kapcsolódó:

Országos botrány robbant ki Hevesen: Kamuzott a fideszes polgármester, mégis megépül a magzatkárosító anyagot előállító üzem

Valódi Hírek