DK: Törvényjavaslatot nyújtottunk be a paralimpikonok egyenlő díjazásáért

Felháborító, hogy a kormány szerint kevesebbet ér a paralimpikonok teljesítménye.

A DK törvényjavaslatot nyújtott be a paralimpikonok ügyében

Törvényjavaslatot nyújtott be a DK országgyűlési frakciója arra vonatkozóan, hogy az olimpikonok és a paralimpikonok

egyenlő pénzjuttatásban részesüljenek az eredményeik után

– közölte Varju László, a Demokratikus Koalíció frakcióvezető-helyettese szerdán.

A politikus felhívta rá a figyelmet, hogy jelenleg a paralimpikonok feleannyi jutalmat kapnak ugyanazért a helyezésért, mint olimpikon társaik.

A Demokratikus Koalíció szerint

felháborító, hogy a kormány szerint kevesebbet ér a paralimpikonok teljesítménye

– hívta fel a figyelmet.

„Csak a Gyurcsány-kormány alatt kapott azonos jutalmat és járadékot mindkét versenyzői csoport,

ma már hatalmas szakadék tátong az elismerések között. Pedig a sportolók odaadó, időt, energiát és fáradtságot nem kímélő felkészülésének és versenyzésének egyenlő elismerés jár, egyaránt a legnagyobb áldozatokat hozzák hazájukért.

Most az Orbán-kormányon a sor: vajon megszavazzák a javaslatunkat, vagy az elutasításával bebizonyítják, hogy tényleg semmibe veszik a paralimpikonokat, és ezzel együtt fogyatékkal élő polgártársainkat?”

– áll a közleményben.

Kapcsolódó:

MOST ÉRKEZETT: Konkoly Zsófia újabb aranyat nyert a paralimpián

Hihetetlen siker: Illés Fanni ezüstérmet szerzett a paralimpián

Most érkezett: Rescsik Csaba döntős légpuskában a párizsi paralimpián

Most érkezett: Konkoly Zsófia paralimpiai bajnok 400 méteres gyorsúszásban

Valódi Hírek