Nagyot koppantak a kínaiak: Nézd csak, mi történt a szuper űrrakétájukkal

Felrobbant az új kínai fejlesztés.

Pekingből jelentette a Reuters, hogy a kínai Deep Blue Aerospace magánvállalat vasárnap közölte, hogy a Nebula-1 újrafelhasználható kerozinüzemű rakétája, amely teljesen új fejlesztés volt, nem tudott végrehajtani nagy magasságból zajló tesztrepülését az ország északi régiójában. A rakéta Belső-Mongóliában, a küldetés utolsó szakaszában, azaz

a visszaúton felrobbant.

Spórolni próbáltak

A társaság közleménye szerint az űrhajó 11 feladatából 10-et teljesített, három tolómotorja a várt módon kigyulladt, és a Nebula-1-et, az űrhajót a magasba tolta. Ezután két hajtóműve a terveknek megfelelően lekapcsolt, és a rakéta megkezdte a leszállást.

Viszont amikor a Nebula-1 újra megközelítette az indítóállást, a leszállórendszere meghibásodott. Ennek következtében pedig túl nagy sebességgel ért földet, így rakéta felső része az oldalára zuhant, lepattant, és kigyulladt.

A kínai befektetők és a rakétafejlesztők úgy gondolták, hogy megtalálták azt a költséghelyet, amelyen könnyedén lehet spórolni; azaz az üzemanyagon. Az elképzelés az, hogy az alternatív üzemanyagok, mint például a kerozin, a metán és a folyékony oxigén olcsóbb, mint az általában használt folyékony hidrogén.

A kínaiak nem akarnak lemaradni Elon Muskéktól

A kereskedelmi űrkutatás egyre bővül; ebből nyilván Kína sem akar kimaradni. Különösen azért sem, mert az adott cégek az állam komoly támogatását is élvezik. Mivel a verseny egyre növekszik, nem akarnak lemaradni az olyan cégek mögött, mint például Elon Musk Starlinkje, amely műholdakkal szórja tele az űrt: ezeknek megfelelő alternatív műholdkonstellációkat is terveznek, feltételezhetően a költséghatékonyság kínai módon kifejlesztett elveinek figyelembevételével.

(reuters.com)

Valódi Hírek