Hivatalos: Súlyos döntést hozott az Orbán-kormány a csádi misszióról

Orbán Gáspárnak meghatározó szerepe van a magyar kormány csádi missziójában.

Döntöttek: rengeteg pénzt adnak Csádnak Orbánék

Egészen idáig nem lehetett tudni pontosan, hogy a magyar kormány a 150-200 millió euró összértékű „segélyhitelből” konkrétan mekkora összeget is biztosítana Csád számára, azonban mára már választ kaphatunk erre a kérdésre is.

A kedd éjjel a Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szerint Orbán Viktor „szuverén” kormánya

200 millió euró keretösszegű hitel felajánlásával segíti

  • a vízgazdálkodási (!),
  • a mezőgazdálkodási (!),
  • az élelmiszeripari,
  • valamint az információs technológiai projektek megvalósítását Csádban (!).

Közölték, hogy az ütemezést úgy kell végrehajtani, hogy az ne veszélyeztesse a Magyarország stabilitásáról szóló keretszám betartását. A hitelt az Eximbank fogja majd biztosítani az afrikai országnak.

A csádi elnök szeptemberben tett titkos látogatást Magyarországon

Mint megírtuk, Mahamat Idriss Déby Itnó, Csád elnöke még szeptember elején látogatott Magyarországra, miután részt vett a pekingi Kína–Afrika csúcstalálkozón. Látogatásának célja a Csád és Magyarország közötti biztonsági együttműködési megállapodások véglegesítése volt. Szijjártó Péter később megerősítette:

a két ország között segélyhitelprogram és biztonsági megállapodások is születtek.

Kapcsolódó: Vendég járt a karmelitában vasárnap este: Kiderült, kivel és miről fog tárgyalni hétfőn Orbán

200 magyar katonát vezényel Afrikába Orbán „békepárti” kormánya

A biztonsági megállapodások részeként körülbelül száz magyar katonát küldenének Csádba a helyi erők kiképzésére. Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter már 2023 októberében bejelentette, hogy 200 magyar katonát küldenek a polgárháború sújtotta Csádba a Száhel-övezeti migrációs válság megfékezése érdekében.

A magyar parlament tavaly novemberben szavazta meg a missziót, a kormány pedig már korábban döntött 817 millió forint támogatásról egy csádi humanitárius és fejlesztési központ létrehozására.

Orbán fia kiemelt szerepet kapott a csádi misszióban

Orbán Gáspár – Orbán fia – szintén részt vett a katonai misszió előkészítésében. A magyar katonák Csádba való indulásának pontos időpontjára vonatkozóan egyelőre semmit sem lehet tudni. A szakértők azonban megerősítették a VSquare oknyomozó portál információit, miszerint a magyar kormány célja egy katonai hírszerző központ létrehozása lehet Csádban.

(telex.hu nyomán)

Kapcsolódó:

Videókkal: Egészen különösen reagált Orbán fia arra, hogy a csádi katonai misszióról kérdezték

Nem verték nagydobra: Már a hivatalos döntés előtt egy rakás pénzt Csádban hagyhattak Orbánék

Lehullt a lepel Orbán Viktor katonai missziójáról: Kiderült, mit keres Csádban Orbán Gáspár

Valódi Hírek