Bekövetkezett Orbán rémálma: A legfontosabb szövetségese mutatott fityiszt a magyar kormányfőnek

Giorgia Meloni világossá tette tervét.

Rossz hírt kapott Orbán Giorgia Meloni olasz kormányfőtől

Olaszország soha nem hagy fel Ukrajna támogatásával

– tette világossá Giorgia Meloni, a dél-európai állam miniszterelnöke. A kormányfő az olaszországi Comói-tó szomszédságában megrendezett Cernobbio Forumon szólalt fel.

Meloni az Orbán-kormány egyik legfontosabb európai szövetségesének tekinthető, azonban az Ukrajna ügyében tanúsított eltérő megatartásuk miatt egyre nő a távolság a két ország körmányzata között.

Meloni szerint a megtámadott ország támogatása nem csupán erkölcsileg helyes, hanem nemzeti érdeket is szolgál. Ez a döntés nem fog megváltozni a jövőben – fűzte hozzá.

Meloni: Olaszország soha nem áll le Ukrajna támogatásával

Az olasz kormányfő egyértelművé tette, hogy Ukrajna nem zárható ki a béketárgyalásokból. Megjegyezte: az Ukrajnának nyújtott nyugati támogatások segítették elő, hogy a jövőben béketárgyalások kezdődhessenek a Volodimir Zelenszkij vezette állam és Oroszország között.

A fórumon felszólalt az ukrán államfő, aki hangsúlyozta: Ukrajnának szövetségesei támogatására van szüksége, hogy erős pozícióból tárgyalhasson Vlagyimir Putyinékkal a békéről.

Orbán Viktor ismét elvetette a sulykot

A fórumon Orbán Viktor is felszólalt, akinek rögvest sikerült megbotránkotatnia közönségét. Arról magyarázott, neki nem ez az első háborúja (?!), és már van tapasztalata abban, hogyan kezelje a hasonló helyzeteket. Azt, hogy mit értett háború alatt, nem egyértelmű, azonban Magyarország 1945 óta nem állt hadban semelyik országgal – a jelenlegi miniszterelnök akkor még meg sem született…

(magyarnarancs.hu nyomán)

Valódi Hírek