Áll a bál: Kétségbeesetten kapálózik Orbán Balázs, miután Matolcsy György kitálalt a magyar gazdaság összeomlásáról

„Reagált” Orbán Balázs Matolcsy György súlyos kritikáira.

Matolcsy György szerint kritikus pályára állt a magyar gazdaság

Megírtuk, hogy Matolcsy György jegybankelnök csütörtökön Nyíregyházán, a 62. Közgazdász-vándorgyűlésen tartott előadásán kijelentette:

teljes gazdasági fordulatra van szükség Magyarországon (!).

A Magyar Nemzeti Bank elnöke hangsúlyozta, hogy 2021 és 2024 között „az úttévesztés miatt veszélybe került lényegében minden, a 2010-es években elért eredmény, és veszélybe került a 2030-ig kitűzött célok elérése” – hívta fel a figyelmet.

Kapcsolódó: Most van balhé: Matolcsy ráöntötte a trágyás vödröt Orbán fejére

Miket is állított Matolcsy György?

A jegybankelnök közölte:

  • Orbán Viktor kormánya egy középosztály-ellenes gazdaságpolitikai fordulatot hajtott végre Magyarországon.
  • A kormány 2021-ben hibásan fogadta el azt az érvelést, hogy az infláció jó a magyar költségvetésnek.
  • A családok és a vállalkozások jelentős vagyonvesztést szenvedtek az infláció miatt (!),
  • Matolcsy György jelezte: a globális inflációs sokk Magyarországot sújtotta leginkább (!).
  • A jelenlegi helyzettel kapcsolatban úgy fogalmazott: válság, infláció, gyenge gazdasági növekedés jellemzi.

Megszólalt Orbán táskahordója, miután Matolcsy kipakolt a gazdasági krízisről

„Nem szakmai vitája, hanem személyes problémája van Matolcsy Györgynek”

– magyarázta Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója a Mandineren megjelent nyilatkozatában.

A kritikákra „reagálva” Orbán azt mondta: a Magyar Nemzeti Bank elnökének „régi időre visszanyúló személyes jellegű vitája áll fenn a magyar gazdaságirányításért felelős miniszterrel”, és ez szerinte feloldhatatlannak látszik.

Elismerte: bár az ellentét

megterheli a magyar gazdaságot (!),

a vita legkésőbb a jövő év március 3-án, a jelenlegi jegybankelnök mandátumának végével megszűnik – magyarázta Orbán, akinek közléséből az derült ki, hogy ha a „vita” meg is szűnik, a magyar gazdaságra rakodott terhek továbbra is velünk lesznek.

„Addig már guggolva is kibírjuk”

– tréfálkozott a gazdasági válsággal kapcsolatban a politikai igazgató.

Megpróbálkozna a lehetetlennel az Orbán-kormány

Közölte: a kormány továbbra sem adja fel azt a tévedését célját, hogy

„Magyarország 2030-ra Európa öt legélhetőbb országának egyike legyen”.

Kapcsolódó: Történelmi fordulat! Magyarország első lett az EU-ban, de ezt majd megpróbálják eltitkolni Orbánék

Megjegyezzük, nem tudjuk, miről beszél Orbán Balázs, hiszen az Eurostat adatai szerint is

  • Magyarország az utolsó helyre került a fogyasztás tekintetében az EU-ban, így pedig még Bulgária is megelőzte hazánkat ebben a mutatóban.
  • A költségvetési hiány az egekben,
  • a MÁV romokban,
  • az EU-s források befagyasztva,
  • a kínai gigahitel felvéve.

Vajon hogyan lehetne Magyarország az EU öt legélhetőbb országának egyike?

„A kormány szeretné, hogy Magyarországon legyen az egyik legjobb a közbiztonság, ne legyenek mindennaposak a terrortámadások, ne a migránsok uralják a köztereket, ki akar maradni a háborúból és a geopolitikai blokkosodásból, családbarát országot akar kiépíteni, és ki akarja tolni a határokon kívülre a genderideológiát, miközben a magyar kulturális életet soha nem látott mértékben fellendíti

– mesélte Orbán.

Elmondta: ők azt szeretnék, hogy a fiatalok és családosok az életkezdéshez sehol máshol nem látott segítséget kapjanak,

a magyar gazdaság a régiós élbolyban maradva növekedjen (!), a magyar vállalkozások pedig tovább gyarapodjanak

– magyarázta Orbán Balázs, aki szerint a magyar gazdaság a régiós élbolyba tartozik.

„Olyan országot szeretnének, ahol mindenkinek van munkája, tisztes jövedelme, otthona és megtakarítása”

– magyarázta, hozzáfűzve: szép, tiszta, rendezett, magabíró országot szeretnének, Magyarországot meg akarják őrizni a béke és a biztonság szigetének.

„Egy oázisnak a liberális nihil közepén”

– fogalmazott. Arról nem beszélt, hogy 14 évnyi kormányzás során miért nem sikerült ezen célkitűzéseket elérni.

„Ilyen hely Európában egyre kevesebb van, és 2030-ra még kevesebb lesz, Magyarország szeretne lenni az egyik kivétel”

– ábrándozott Orbán.

Hozzátette: ezt a célt pedig nem feladni kell, hanem mindennap keményen dolgozni érte – szerinte. Orbán reményét fejezve ki, hogy az új jegybankelnök majd ismét partner lesz ebben.

Orbán a konkrét állításokra nem reagált, pusztán felmondta a kormányzati propagandát. Ugyanakkor felmerül a kérdés, kit terhel a felelősség, hogy ide jutott a magyar gazdaság, és hogy Orbán még mindig „élboly”-ról magyaráz.

Kapcsolódó:

Most van balhé: Matolcsy ráöntötte a trágyás vödröt Orbán fejére

Valódi Hírek