Váratlan fordulat: Furcsát lépett Orbán, miután lehullt a lepel a melegorgiákra járó fideszes plébánosról (+fotók)

Micsoda kellemetlenség. Próbálták eltüntetni a fotókat Orbán Viktor Karmelita kolostorban lévő rezidenciájának házszenteléséről.

Előkerült egy akta Bese Gergő plébánosról

A legfelsőbb kormányzati köröket is megjárta egy akta, amely azt hivatott bizonyítani, hogy Bese Gergő dunavecsei plébános melegpartikon vett részt, illetve tartós intim kapcsolatot ápolt más férfiakkal. A beszámolók szerint internetes melegp*rnó-felületeken is megjelentek olyan filmek, amelyekben ő szerepel.

Megírtuk, hogy az Apostoli Nunciatúra elismerte, hogy értesültek a fideszes sztárpapot érintő súlyos vádakról, ezeket továbbították a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegyének, az ottani érsek jár el az ügyben. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek a Válasz Online leleplező cikkének megjelenése után röviddel azt közölte:

„Bese Gergő Pétert 2024. szeptember 6-i hatállyal felfüggesztette papi szolgálata alól”.

Kellemetlen ez Orbánéknak

Szájer József fideszes volt EP-képviselőnek, az alaptörvény megalkotójának ereszes botránya után

igencsak kellemetlen Bese ügye Orbánéknak.

Ez abból is látszik, hogy nem elérhetőek már azok a fotók Orbán Viktor Facebook-oldalán, amelyeken Bese Gergő házszentelést tart a miniszterelnöki hivatalban, a Karmelitábanszúrta ki a telex.hu.

Ám Bese többször is szentelte az épületet, de a portál nem találta sem a 2022-es sem a 2024-es eseményről készült galériában a képeket.

Bese Gergő plébános házszentelést tart a Karmelita kolostorban vízkereszt napján, 2022. január 6-án. Fotó: Fischer Zoltán / Miniszterelnöki Sajtóiroda / MTI

A lap mindössze ezt találta:

Később már így nézett ki a miniszterelnök oldala:

Törölhették az albumot

A „Kedvencek karácsonya” album 2021. december 16-i, a „Mindenki a fedélzeten album” 2022. január 12-i, közötte már nem szerepel a „Vízkereszt. 20+C+M+B+24” album.

Ebből úgy tűnik,

az albumot is törölhették.

A lap emlékeztetett, hogy Bese Gergő

„rendszeres vendég és felszentelő volt többek között a PestiSrácok.hu és Megafon irodáiban, a Scruton kávézókban, és a Karmelita kolostorban is többször járt, fellépett az LMBTQ-propaganda ellen,

családi egyesületei pedig bő 100 milliós támogatást kaptak az államtól.”

Kapcsolódó:

Hatalmas botrány robbant ki: Melegorgiákra járt a fideszes sztárpap?

Valódi Hírek