Megrendítő részletek derültek ki a mogyoróallergia miatt iskolai születésnapon meghalt kisfiúról

Újabb részletek derültek ki a mogyoróallergia miatt meghalt kisfiú ügyében zajló tárgyalás során.

Folytatódott a bíróságon a mogyoróallergia miatt elhunyt 6 éves újpesti kisfiú ügyében indított büntetőper – számolt be a blikk.hu.

Egy iskolai ünnepségen lett rosszul

Mint ismert, az első osztályos kisfiú, Máté egy iskolai születésnapon

földimogyorót is tartalmazó ostyát evett, majd nem sokkal később meghalt.

A bíróság a szerdai tárgyaláson felolvasta annak a napközis tanárnőnek a vallomását, aki az osztályban kiosztotta az édességet a gyerekeknek.

Az iratból kiderült, a kisfiú üzenőfüzetében jelezték a szülők, hogy allergiás.

Hivatalos orvosi papírt azonban soha nem hoztak, és szóban sem beszéltek senkivel a gyermek betegségéről. A napközis tanárnak pedig csak felületes tudása volt a mogyoróallergia tüneteiről. Így miután hányt a kisfiú, azt gondolta, hogy a nehezén már túl vannak, a gyermek szervezetéből távozott, aminek kellett, ezért

nem hívott mentőt.

A napközis tanár nem tudta, mit jelent a mogyoróallergia

Az is kiderült, hogy a tanár az ünneplés közepén egyszer csak arra lett figyelmes, Máté megkérdezi a másik tanárnőt, hogy volt-e mogyoró abban az ostyában amit kaptak. Amikor kiderült, hogy igen, a kisfiú sírni, majd hányni kezdett.

Közben értesítették a gyermek édesanyját, aki hamar megérkezett. Elmondta, hogy gyermeke egyszer már rosszul lett, amikor mogyorót is tartalmazó élelmiszert evett. Ezek után kézen fogva távozott kisfiával. Ám a gyermek állapota egyre rosszabb lett. Berohantak útközben egy benzinkútra, a mentők is oda érkeztek, de

már nem tudták megmenteni Máté életét.

A napközis tanár további részletekről is beszélt a tárgyalás során a mogyoróallergia miatt meghalt kisfiúról

A tanárnő vallomásában elmondta, hogy Máté igen szorongó és sírós volt korábban is. A mosdóra sem mert egyedül kimenni. Ezért abból, hogy a tragédia előtt is hasonlóan viselkedett, nem derült ki egyértelműen, hogy ekkora a baj.

A másik tanárnő is vallomást tett, az, aki a születésnap idején szintén teremben volt.

Ő alátámasztotta a vádlott szavait.

Mint elmondta, ő sem kapott az üzenőben írtakon kívül a gyermek betegségéről semmiféle tájékoztatást a szülőktől. Máté szüleit zárt tárgyaláson hallgatja meg a bíróság októberben. Ők a szerdai tárgyalásra nem jöttek el.

(Kiemelt képünk illusztráció)

Valódi Hírek