DK: Pintér Sándortól kérdezzük, hány szociális dolgozó, gyám és nevelőszülő hagyta ott a gyermekvédelmet

A DK írásbeli kérdéssel fordult Pintér Sándor belügyminiszterhez.

Mióta kiderült, hogy Orbán Viktor immár volt köztársasági elnöke kegyelmet adott a bicskei gyermekotthon ped0filsegítőjének, a hivatalos adatok szerint egyetlen ped0fil bűnözőt sem sikerült a kormánynak a hazai gyermekvédelmi rendszerből kiszűrnie – részletezte Gy. Németh Erzsébet szerdai sajtótájékoztatóján.

Eközben a gyermekvédelmi dolgozóknak előírt „életmódvizsgálat” megalázó módszerei tömegesen űzték el a gyermekvédelmi intézményekből a munkájukat lelkiismeretesen végző szociális dolgozókat – mutatott rá a DK országgyűlési képviselője. Hozzátette, információik szerint arról is faggatják a szakembereket, hogy mikor volt az első szexuális kapcsolatuk.

A tömeges felmondások miatt a sajtóhírek szerint egy baranyai intézmény már bezárnyi kényszerült. Az egyik budapesti gyermekotthonban pedig a dolgozók 16 százaléka, közöttük az igazgató is felmondott – fejtette ki Gy. Németh Erzsébet.

Kiemelte, hogy a történtek igazi áldozatai az államilag gondozott gyermekek, akik ellátás és felügyelet nélkül maradnak.

A DK írásbeli kérdéssel fordult Pintér Sándorhoz, hogy megtudja, hány szociális dolgozó, gyám, valamint nevelőszülő hagyta ott a gyermekvédelmi ágazatot a magyar kormány dilettáns, hozzá nem értő döntései miatt.

„Azt is tudni akarjuk, hogy sikerült-e egyetlen ped0fil bűnözőt is kiszűrni az »életmódvizsgálatok« során, vagy csak a megalázó fizetésekért dolgoztatott gyermekvédelmi szakembereket, dolgozókat tudták

még jobban megalázni, és eltaszítani a pályáról”

– fogalmazott a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője.

Megjegyezte, ez az eljárás is azt bizonyítja, hogy az Orbán-kormány minden területen alkalmatlan az ország vezetésére, a gyermekeinket sem tudják megvédeni. Amint Pintér Sándor válaszol a kérdésekre, Gy. Németh Erzsébet követelni fogja, hogy a belügyminiszter személyes találkozón számoljon be arról, milyen intézkedéseket tettek a gyermekvédelem, valamint az állami gondozott gyermekek megóvása érdekében.

„Személyesen fogom követelni Pintér Sándortól, hogy végre jelentősen emeljék a gyermekvédelmi dolgozók bérét, hiszen a szociális ágazatban dolgozók bére ma az egyik legalacsonyabb Magyarországon”

– mondta a DK politikusa.

(Demokratikus Koalíció/Facebook)

Kapcsolódó:

Ezt már nem söpörhetik a szőnyeg alá Pintérék: Hatalmas méreteket öltött a szakemberhiány

Valódi Hírek