Megdöbbentő képek: Kórházba került az ellenzéki aktivista, Pankotai Lili (+ fotó)

Az aktivista nem sokkal a szeptember 20-i demonstráció előtt került kórházba.

Kórházban ápolják Pankotai Lilit – tudatta a közösségi oldalán pénteken az aktivista.

Posztjában elárulta, hogy egy műtéten esett át, amely sikeres volt, most a lábadozási szakaszban van.

Kapott hideget-meleget

Megdöbbentő, hogy posztjából kiderül, a gyógyulását kívánó kedves üzeneteken túl kapott olyan üzeneteket is, amelyekben a halálát kívánták. Az aktivista azonban ezeket is „megköszönte”.

„Köszönöm a rengeteg halálomat kívánó üzenetet is, amelyek

nagyon szép kórképet adnak a mai magyar társadalomról, amivel mindig jó tisztában lenni, hogy lássuk, mennyi dolgunk is van még”

– mutatott rá.

Az egészségügy helyzetét is megemlítette

„Külön köszönöm az orvosoknak és az ápolóknak, akik humorukkal, türelmükkel és végtelen kitartásukkal nap mint nap mentik meg hozzátartozóinkat, és hidalják át az állam által lezüllesztett, ezer sebből vérző egészségügyi rendszer hibáit”

– írta.

Ott lesz a demonstráción szeptember 20-án

Biztosított mindenkit arról, hogy szépen gyógyul és ott lesz a szeptember 20-án tartandó demonstráción, ahol fel is szólal majd.

Azt írta:

„Vigyázzatok rám, hogy vigyázhassak rátok!

Nagyon szépen köszönöm a rengeteg aggódó és támogató üzenetet! Sikeres műtéten estem át, és már a kórházat is elhagyhattam.

Továbbá köszönöm a rengeteg halálomat kívánó üzenetet is, amelyek nagyon szép kórképet adnak a mai magyar társadalomról, amivel mindig jó tisztában lenni, hogy lássuk, mennyi dolgunk is van még.

Sok személyes tapasztalattal lettem gazdagabb a mai egészségügyi rendszert tekintve a közel egyhetes bentfekvésem következtében, amiről részletes beszámolót és véleményt fogok írni, amint a lábadozásom végéhez közeledek.

Külön köszönöm az orvosoknak és az ápolóknak, akik humorukkal, türelmükkel és végtelen kitartásukkal nap mint nap mentik meg hozzátartozóinkat, és hidalják át az állam által lezüllesztett, ezer sebből vérző egészségügyi rendszer hibáit.

Szegényebb lettem egy szervvel, gazdagabb négy lyukkal a hasamon, így megfogyva bár, de törve nem, megyek tovább, és készülök a szeptember 20-i budapesti demonstrációra, ami 17:00-tól fog kezdődni a Blaha Lujza téren, ahol beszédet fogok mondani, és ahol velem is találkozhattok majd.

Pankotai Lili

2024.08.29.”

Az eredeti bejegyzést itt lehet megtekinteni:

(Lili Pankotai/Facebook)

Valódi Hírek