Meglepő fordulat jött a Keletinél életveszélyes helyzetet okozó, siklott InterCity ügyében

Egy csavar lehet felelős a komoly balesetért.

A vasárnap este kisiklott InterCity ügyében büntetőeljárást indított a Budapesti Rendőr-főkapitányságtudta meg a 24.hu. Ezt kérdésükre a Budapesti Rendőr-főkapitányság kommunikációs osztálya is megerősíttette.

Közben független szakmai vizsgálat is indul az ügyben.

Este történt a baleset

Ahogy megírtuk, augusztus 25-én kisiklott a Kolozsvár felől Budapestre tartó Claudiopolis InterCity-vonat a Keleti pályaudvar közelében. Emiatt jelentős korlátozások voltak érvényesek a következő időszakban.

A balesetben szerencsére senki nem sérült meg, de a szerelvény műszaki mentése napokig eltartott, korlátozva ezzel a vasúti közlekedést.

Keleti pályaudvar kisiklott vonat máv mávinform

Fotón a kisiklott InterCity-vonat a Keleti pályaudvar közelében 2024. augusztus 25-én. Jelentős korlátozásokra, késésekre, vonatkimaradásokra kell számítani. MTI/Mihádák Zoltán

Kapcsolódó: Durva közleményt adott ki Lázár tárcája a siklásról, de az igazi rémálom csak ezután jött

A bejelentés után a Közlekedésbiztonsági Szervezet vizsgálóbizottsága helyszíni szemlét tartott

Ezt írták a szervezet honlapján tájékoztatásukban:

„A helyszíni szemle tapasztalatai és a begyűjtött bizonyítékok alapján megállapítható, hogy mindkét vonat lezárt vágányúton, jelzőkezeléssel haladt be az állomásra. A 74-1 sz. vonat vágányútjában fekvő 4 sz. átszelési kitérőben a vonat érkezési irányából érintett mindkét csúcssín simult a tősínhez, ezért azon a mozdony és az első 5 kocsi kerekei a pályát elhagyták.

A mozdony kerekei utóbb visszatértek a pályára úgy, hogy azzal a mozdony a szomszédos – a 656-1 sz. vonat számára kijelölt – vágányra került. A 656-1 sz. vonat mozdonyvezetője a még mozgásban lévő, de már kisiklott kocsikat észlelve gyorsfékezéssel megállította vonatát kb. 50 méterrel az ütközés előtt.”

Tehát az eltört csavarok miatt a váltó rossz sínpárra terelte a vonatot, a mozdonyvezető fékezése mentette meg a helyzetet, mert a másik vágányon egy vonat közeledett. A kisiklás a váltás közbeni fékezés közben történt, de nem sérült meg senki szerencsére – foglalta össze a telex.hu.

Az okok feltárására a Közlekedésbiztonsági Szervezet szakmai vizsgálatot indított. Az ezt lezáró jelentést közzéteszik majd honlapjukon.

Valódi Hírek