Senki sincs biztonságban: Sátánista jelképek után kutatnak Pintér Sándor razziázó revizorai

A rendőrség ellenőrzi a gyermekvédelemben dolgozókat.

Megkezdődtek az ellenőrzések: a rendőrség vizsgálja, hogy feddhetetlen életet élnek-e a gyermekvédelemben dolgozók – írta meg a nepszava.hu.

A fiókokat is meg kellett mutatni, a tyúkólba is benéztek

„Még a tyúkólba is benéztek, sátánista jelképeket kerestek”

– mondta el a portálnak az egyik gyermekvédelemben dolgozó munkatárs.

A kifogástalan életvitelt igazoló dokumentummal összefüggésben mennek ki a rendőrök a gyermekvédelemben dolgozókhoz. Van, akinek végigjárták a lakását, másnak kikérdezték a szomszédját.

Pintérék megalázzák a gyermekvédelemben dolgozókat

A kifogástalan életvitelt nem csak papíron vizsgálják. A különböző tesztek és pszichológiai alkalmasság vizsgálata után a munkatársak lakására is kimennek a rendőrök. A portált tájékoztató informátorok között vannak nevelőszülők és intézetben dolgozók, akik a retorzióktól tartva név nélkül beszéltek. Van, akinél már járt a

„rendőrség belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokat ellátó szerve”,

ő azt mondta, „pénteken hívtak és szombaton már itt is voltak”.

Elmesélte, hogy „a kitöltött papírt beszéltük át, megnézték a lakásunkat is, kikérdezték a szomszédainkat”. Illetve – folytatta –

„belenéztek a fiókokba, és megkérdezték, tartunk-e otthon alkoholt,

és miért dohányzunk a lakásban, miközben csak a most divatos hevítéses cigit használjuk”.

Van aki arról írt, hogy még a tyúkólba is benéztek, „sátánista jelképeket kerestek”.

Más arról számolt be a portálnak, hogy az egyik rendőr rögtön a szomszédhoz csöngetett be, a másik a családnál ült le.

„Rákérdezett a havi bevételükre, és a törlesztőrészlet nagyságára,

majd a lakásban kellett végigvezetnünk őket, és fényképeken szereplő családtagokról meséltettek minket.”

Felmondás felmondást követ a gyermekvédelem területén

Megírtuk, hogy országos szinten 265-en, a munkavállalók 6 százaléka biztosan elhagyja a gyermekvédelmet, az érintett gyermekeknek pedig emiatt költözniük kell.

Beszámoltunk arról, hogy a Cseppkő Gyermekotthonból eddig 21-en távoztak. A budapesti intézményben a vezetőség zöme és több munkatárs is felmondott, ezért a gyermekotthont múlt szerda óta megbízott igazgató vezeti.

A lemondások hátterében az áll, hogy többen nem voltak hajlandóak kitölteni

a szenzitív adatok közlését követelő feddhetetlenségi nyilatkozatot.

A gyermekvédelemben dolgozóknak egy júniusban közzétett rendelet szerint átfogó alkalmassági vizsgán kell átesniük. Ennek része egy 500 kérdésből álló teszt is. Ebben arra is kíváncsi a Belügyminisztérium és a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ), hogy a dolgozók félnek-e a sötétben.

A munkavállalók kifogástalan életvitelét felmérő kérdéssorban szerepel olyan kérdés is, hogy mi a válaszadó családi állapota, kivel él együtt és mióta,

a hozzátartozóikról adatokat is kell szolgáltatni.

Kapcsolódó:

Vége a megaláztatásnak: Tömeges felmondás indult Pintérék új törvénye miatt

Ennek nem lesz jó vége: Sorra mondanak fel a dolgozók, a gyermekeknek is költözniük kell Pintérék miatt

Valódi Hírek