Döntöttek: Megnevezték Rogán Antal utódját

Mutatjuk, miért került a képbe Rogán neve a Fidelitas tisztújító kongresszusát illetően.

November 16-án, Debrecenben tartják a Fidelitas tisztújító kongresszusát. A következő elnök a jelenlegi alelnök, Mohácsy István lesz. Erről szól a Fidesz ifjúsági szervezetének friss Facebook-bejegyzése.

Mellesleg ez több vezető fideszes politikus bölcsője, Rogán Antal karrierjében is sarkalatos mérföldkövet jelentett a szervezet, 1997-ben ugyanis a Fidelitas alelnökévé választották. Szijjártó Péter is itt kezdte komolyabb politikai pályafutását a 2000-es évek elején.

Alább idézzük a Fidelitas bejegyzését

„🤝🏻 Az országos elnökség összehívta a Fidelitas tisztújító kongresszusát és Mohácsy Istvánt javasolja a Fidelitas következő elnökének.

🗳️ A Fidelitas országos elnöksége a szervezet Tisztújító Kongresszusát 2024. november 16-ra hívta össze. A Kongresszus helyszíne Debrecen lesz.

👉🏻 Az országos elnökség Mohácsy István, jelenlegi alelnököt javasolja a Fidelitas következő elnökének.

💭 Az ülés vendége volt Gyürk András, a Fidelitas alapító elnöke, a Fidesz kampányfőnöke és Böröcz László, a Fidelitas korábbi elnöke, Budavár megválasztott polgármestere.

#Fidelitas”

(Fidelitas/Facebook)

Kapcsolódó:

Ezt nem hiszed el! A drogtermesztő fideszes elképesztő magyarázkodást adott elő a bíróságon

Váratlan fordulatot vett a Fidelitas drogbotrányba keveredett hódmezővásárhelyi exalelnökének ügye

Valódi Hírek