Kiadták a figyelmeztető előrejelzést: Váratlan meglepetéseket hozhat a hétfői időjárás

Mutatjuk a részleteket!

Hétfőn többnyire derült vagy fátyolfelhős lesz az ég, emellett a Dunántúlon lehet kevés gomoly az égen. Csapadék nem várható – írta friss figyelmeztető előrejelzésében a Hungaromet Zrt.

A Dunántúlon az északnyugati, a Tiszántúlon az északkeleti szelet kísérik élénk, a Bodrogközben, valamint az Északnyugat-Dunántúlon és a Balaton térségében olykor erős lökések. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 18 és 24 fok között, a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken kevéssel 17 fok alatt alakul.

Délelőtt ugyanakkor a sok napsütés mellett fátyolfelhők lesznek az égen, emellett a középső országrészben lehet több gomolyfelhő, amelyekből egy-egy helyen zápor, esetleg zivatar is előfordulhat.

A Dunántúlon az északnyugati, a Tiszántúlon és az Északi-középhegység keleti felében az északi, északkeleti szelet kísérik élénk, főként a Bodrogközben, valamint az Északnyugat-Dunántúlon és a Balaton térségében olykor erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 37 fok között alakul.

A magas középhőmérséklet miatt a Hungaromet Magyarország egész területére adta ki a figyelmeztető előrejelzést, amely hétfő éjfélig van érvényben.

Forrás: met.hu

(met.hu nyomán)

Valódi Hírek