Újfajta kábítószerhatású anyagok jelentek meg a „piacon” – lesújtott a rendőrség (+fotó)

Borsod és Szabolcs területén is intézkedtek a rendőrök egy-egy újfajta drog miatt.

Az Ózdi Rendőrkapitányság új pszichoaktív anyaggal való visszaélés miatt nyomoz egy 35 és egy 29 éves helyi, illetve egy 38 éves hangonyi férfival szemben. A trió 2024. július 30-át megelőzően Ózdon kereskedett, a tiltott szert fiatalkorúaknak is értékesítették – részletezte a történteket a hatóság.

Mint írták, a 2 idősebb férfit a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Alosztály munkatársai 2024. július 30-án fogták el. A rendőrök az autójuk átvizsgálásakor több mint 20 gramm fehér kristályos anyagot foglaltak le – olvasható a közleményben.

A nyomozók a 3 dílert gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették őket. Később a bíróság le is tartóztatta az illetőket – tájékoztatott a rendőrség.

Felhívták a figyelmet arra, hogy az új pszichoaktív szerek mindig kétséges összetételűek és eredetűek, ezért élettani hatásuk kiszámíthatatlan,

használatuk akár tragikus kimenetelű is lehet.

Egy másik közleményük szerint a Nyíregyházi Rendőrkapitányság Ibrányi Rendőrőrsének munkatársai 2024. augusztus 21-én este elfogtak egy 31 éves paszabi lakost.

T. János megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy az elmúlt időszakban rendszeresen árusított bódító hatású anyagot. A rendőrök a férfi autójában 15,1 gramm kábítószergyanús anyagot találtak, amit le is foglaltak. Az ibrányi rendőrök az elkövetőt előállították és új pszichoaktív anyaggal való visszaélés miatt kihallgatták. A férfit őrizetbe vették, valamint kezdeményezték a letartóztatását.

Kép forrása: police.hu, rendőrség, kábítószer, drog, hatóság, nyomozás

Kép forrása: police.hu

(Kiemelt képünk illusztráció)

Valódi Hírek