Ekkora a baj? Emberre veszélyes vadállatot találtak a magyar csónakázótóban

Tatabánya területén a helyi Csónakázó-tó érintett.

Több lágyhéjú teknős nyomaira bukkant egy fotós a legnépszerűbb Tatabánya népszerű kirándulóhelye, a Csónakázó- területén. Petrovics Milán elmondása szerint ez már a harmadik észlelése az elmúlt években, idén azonban ez az első alkalom, hogy lencsevégre kapott egy egyedet.

Kínai lágyhéjú teknősként azonosította a lefotózott példányt a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztálya. A teknősfajta legkönnyebben a hátán lévő márványszerű, olajzöld vagy olajbarna, egyszínű, pöttyös rajzolat alapján ismerhető fel. A frissen született példányok hátán a pöttyök fekete színűek, a hasukon pedig piros alapon fekete színű foltok vannak.

Egy-egy teknős akár 35–40 centiméterre is megnőhet. Mivel invazív (az adott környezetben nem őshonos faj, amelynek elszaporodása kárt okoz a környezetben – a szerk.), a Magyarországon őshonos mocsári teknősre is veszélyt jelenthet.

A fényképész nem először észlelt idegenhonos példányt a tó partján. Gyanúja szerint valaki(k) több példányt is szabadon engedhettek. A kínai lágyhéjú teknős nem tartozik a békés teknősfajok közé, gyakorlatilag bármire rátámadhatnak, ami él és mozog.

(divany.hu nyomán)

Valódi Hírek