Hajnalban tört rá a rendőrség L.L. Juniorra: Eljárás indult az ismert rapper ellen

Újabb rendőrségi ügye lett a zenésznek.

Juniornak már korábban is meggyűlt a baja a rendőrséggel

L.L. Juniornak minden bizonnyal voltak már szebb napjai is. Az ismert rapperről legutóbb akkor írtunk, amikor kollégájával, G.w.M-mel közösen száguldoztak a Petőfi hídon, amelyről Juinor még egy felvételt is készített. A videó alapján a rendőrség eljárást indított ellenük.

A balhés rapper újabban volt feleségével való kapcsolatát teregette ki a nyilvánosság előtt. Közösségi oldalán többször is posztolt közös gyermekük láthatásával kapcsolatban. Mindeközben párjával, Dárdai Blankával, a fiatal énekesnővel is zátonyra futhat a kapcsolata, amiért elmérgesedett köztük a viszony.

Hajnalban vonult ki a rendőrség LL. Juniorhoz

Sajtóhírek szerint L.L. Junior szombat hajnalban lépett át egy határt, amikor úgy viselkedett a párjával, hogy ő

ijedtében kihívta a rendőrséget.

Egy szomszéd elmondása szerint Junior felindult állapotban jött ki a házból, ahol meg is jelen egy rendőrautó.

„Az egyik szomszéd azt mondta, hogy dulakodtak, és ezért hívta ki szegény lány a rendőrséget”

– mondta egy névtelenségét kérő közeli lakó a Storynak.

A lap szerdán számolt be róla, hogy L.L. Junior kivágatná a minősíthetetlen viselkedését dokumentáló részeket az Ázsia Expresszből, amelyben Dárdai Blanka volt a párja.

Eljárás indult a rapper ellen

A rendőrség megerősítette: szombat hajnalban egy XIII. kerületi lakásnál intézkedtek a Pozsonyi utcában, ahonnan bejelentés érkezett.

„A BRFK XIII. Kerületi Rendőrkapitányság ezt követően magánlaksértés gyanúja miatt indított eljárást,

gyanúsítotti kihallgatás az ügyben eddig nem történt, személyi sérülés nem keletkezett”

– közölte a rendőrség.

Kapcsolódó:

Itt a válasz: Villámgyorsan reagált L.L. Junior, miután a rendőrség eljárást indított ellenük

Valódi Hírek