Itt a büntetés: Lesújtott a rendőrség a száguldozó L. L. Juniorra és G.w.M.-re

Augusztusban történt az eset.

Mi is megírtuk, hogy L.L. Junior és G.w.M ellen eljárást indított a rendőrség, miután előbbi videót tett közzé egy Petőfi hídon történt száguldozásukról.

L. L. Junior a kezében tartott telefonjával azt vette fel, ahogy ő is jócskán a megengedett maximális sebesség felett száguldozik, miközben a másik rapper lehagyja nagy sebességgel a BMW-gépkocsijával.. G.w.M legalább 130-cal repesztett Budapest szívében, holott mindössze 50 kilométer per órával hajthatott volna.

Pénteken a borsonline.hu kérdezett rá a rendőrségnél az ügy állására. Válaszukban ezt írták:

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a megengedett sebesség túllépése miatt a két járművezetővel szemben

fejenként 90 ezer forint közigazgatási bírságot, valamint 6-6 közlekedési előéleti pontot szabott ki,

míg a vezetés közben kézben tartott mobiltelefonnal videózás miatt a jogszabályban rögzített húszezer forint pénzbírságot szabta ki, valamint három közlekedési előéleti pontot rögzített”.

Kérdés az is, hogy a két zenész mennyire tanult az esetből. Azt ugyanis mi is megírtuk, hogy Junior nem úgy tűnt, hogy megértette, mi a gond a belvárosi száguldozással.

Pedig nyáron komolyan felborzolta a kedélyeket, amikor egy száguldó Mercedes felett elvesztett a kontrollt a vezetője, és egy vétlen biciklist halálra gázolt a Petőfi hídon.

Valódi Hírek