Gyurcsány Ferenc a NAV-büntetésről: Erőlködjetek csak, fiúk, nem fog sikerülni!

Gyurcsány Ferenc reagált a NAV pénzlevonására.

Csütörtökön a NAV 43,5 millió forintot vont le törvénytelenül a DK számlájáról, hogy érvényesítse az Állami Számvevőszék szintén törvénytelenül kiszabott közel 90 millió forintos bírságának második részét – tájékoztatta Barkóczi Balázs a nyilvánosságot.

Kapcsolódó: Ez már a végső leszámolás? Tízmilliókat emelt le a NAV a DK számlájáról

A történtek kapcsán a párt elnöke, Gyurcsány Ferenc úgy fogalmazott a közösségi oldalán, hogy erőlködhetnek a „fiúk”, de nem fog összejönni a tervük. A DK rámutatott, hogy a hatalom összehangolt támadást indított a párt ellen. Ebben pedig immár az adóhatóság is részt vesz – jegyezték meg.

Alább idézzük Gyurcsány Ferenc bejegyzését

„Erőlködjetek csak fiúk, nem fog sikerülni…

A mai napon a NAV 43 és félmillió forintot emelt le törvénytelenül a számlánkról, hogy érvényesítse az Állami Számvevőszék szintén törvénytelenül kiszabott közel 90 millió forintos bírságának második részét.

A hatalom láthatóan összehangolt, egészpályás letámadásban van a Demokratikus Koalícióval szemben, amelyben a rendőrség és az ügyészség mellett már az adóhatóság is részt vesz.”

(Gyurcsány Ferenc/Facebook/Nyugati Fény)

Kapcsolódó:

Gyurcsány Ferenc: Kiss László őrizetbevétele egy új választás kikényszerítésének eszköze

Valódi Hírek