Figyelmeztettek: Komoly drágulás jön, az aratás után máris emelkedtek az árak

Két számjegyű emelés várható a lisztnél.

Kevés jó minőségű búza termett, az aratás után megjelent az áremelés a termelőknél. A malomipari cégek részéről 10 százalékos, kilónként körülbelül 15 forintos lisztáremelés várható.

A liszt áremelése megdobja az inflációt is

A búzatermés mennyiségével idén nem volt gond, a beltartalmával viszont annál inkább.

Az ötmillió tonnából csupán 20-25 százaléknyi a jó minőségű termény

– mondta el a vg.hu-nak Lakatos Zoltán, a Gabonaszövetség gabonafeldolgozói tagozatának elnöke, a Hajdú Gabona Zrt. elnök-vezérigazgatója.

A korábbi években normál körülmények között 65 százalék jó minőségű kenyérgabona termett,

a többi pedig a takarmánybúza paramétereit érte el.

Aratás után azonnal emelkedtek az árak

A jó minőségű búza ára máris felment.

Az egy hónappal ezelőtti tonnánkénti 70 ezer helyett jelenleg már 80 ezer forint körüli áron lehet eladni a terményt.

A magasabb árak pedig arra kényszerítik a malomipari cégeket, hogy szeptember elejétől emeljék átadási áraikat. Az áremelés mértéke cégenként változó, de Lakatos szerint

közel 10 százalékos, egy kilogrammra vetítve 15 forint lesz.

Erre a malomipar működőképességének fenntartása és a fejlesztések érdekében mindenképpen szükség van. Egy-két cég már lépett is, és emelte az árakat.

Az éghajlatváltozás a minőségre is kihatott

A minőségnek idén leginkább az extrém időjárás tett be.

Idén márciusban a megszokottnál melegebb volt, ami minden szántóföldi növény fejlődését, majd érését két-három héttel előbbre hozta. Így

kimaradt két-három hét az érési időszakból,

ez az, ami meglátszik a búza beltartalmán.

A cégvezető szerint a búza télen szereti a fagyot, de idén áprilisban olyan hideg jött, amelyet a növény már nem visel el. Ám a május közepétől június közepéig tartó esőzés sem kedvezett a növényeknek.

Lakatos elmondta, hogy ha a hideg és a meleg, valamint az esős és a csapadékmentes időszakok egyenletesen oszlottak volna el, az optimális körülményeket adott volna. Abban az esetben mennyiségben és minőségben is nagyon jó búzaterméssel számolhatott volna a magyar mezőgazdaság.

(Kiemelt képünk illusztráció)

Valódi Hírek