Megérkezett a friss előrejelzés: Óriási fordulatot hoz a hétfői időjárás

Mutatjuk a részleteket!

Hétfő hajnalra bár a záporok, zivatarok nagyobb része lecseng, változatlanul kisebb-nagyobb felhőtömbök vonulnak északnyugatról délkelet felé – sőt, az éjszaka második felében összefüggőbb, fokozatosan vastagodó frontális felhőzet éri el az északnyugati, északi tájakat, amelyből néhol újra előfordulhat záporeső – hívta fel a figyelmet friss előrejelzésében a Hungaromet Zrt.

A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt lesz, majd keddtől az Észak-Dunántúlon ismét egyre többfelé élénkülni kezd az északnyugati szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 14 és 19 fok között alakul, ennél enyhébb idő a vízpartokon és a felhősebb tájakon, míg hűvösebb a keleti, északkeleti kevésbé felhős, hidegre hajlamos tájakon lehet.

Délelőtt a vastagabb frontális felhőzet délkelet felé halad, emellett gomolyfelhők is képződnek – ám ezek ellenére is az ország nagyobb részén több órára kisüt a nap. Szórványosan – nagyobb eséllyel és számban az északkeleti, valamint a délnyugati, nyugati tájakon – valószínű zápor, zivatar.

Többfelé megélénkül, néhol megerősödik az északnyugati szél, zivatarok környezetében átmeneti viharos széllökés sem kizárt. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 26 és 31 fok között alakul, a tartósabban felhős vidékeken ennél akár több fokkal hűvösebb is lehet – ismertették.

Forrás: met.hu

(met.hu nyomán)

Valódi Hírek